100 találat a(z) időszakos elszámolás cimkére

Áfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy az alábbi témában szíveskedjen útmutatást adni. A és B belföldi illetékességű áfa alanyok határozott idejű szerződést kötöttek egymással – a 2016. évi betakarítással szűnik meg a szerződés. A szerződés földterületek művelési munkálataira (műtrágyaszórás, reptillezés, vetés, szükséges növényvédelem, gyomirtó kiszórása, betakarítás, termény átvételi helyre szállítása..egyéb műveléshez szükséges folyamatok) köttetett. A szerződés szerint a megbízás folyamatos munkavégzést jelent, a megrendelő teljesítésigazolással igazolja az elvégzett munkákat, az elszámolás folyamatosan, meghatározott időszakonként (havonta) történik. "A" társaság a szolgáltatási számlákat a hónap utolsó napjával (havi rendszerességgel), mint teljesítési nappal állította ki, halasztott fizetéssel. "B" társaság nem fogadja be a számlákat, véleménye szerint a szerződésben foglalt szolgáltatás időszakonként történő elszámolás, így az az áfatörvény 58. §-a alá tartozik, és a teljesítés dátumát e szerint kéri megállapítani. Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik álláspont a helyes, ebben kérnénk segítségüket. (Ahol a szerződésre hivatkozunk, ott az abban foglalt szófordulatokat használtuk a kérdés feltevésekor.)

Időszakos elszámolású ügylet Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk vízautomatákat bérel egy kft.-től. A szerződés szerint mindig előre számláz, a fizetési határidő 30 nap. Az április havi bérleti díjat a következőképpen számlázta le: Kelt: 2016. 04. 01 Időszak: 2016. 04. 01-04. 30. Fizetési határidő: 2016. 04. 30. Teljesítési dátum: 2016. 04. 30. A főszabály értelmében így helyes a számla véleményem szerint, viszont a szerződés értelmében a 30 napos fizetési határidő 2016. 05. 01. lenne. Így viszont későbbi a fizetési határidő, mint az elszámolási időszak utolsó napja. Akkor viszont a teljesítési határidő 2016. 05. 01. lenne. A kérdésem az lenne, hogy visszaküldjem-e a számlát a fizetési határidő miatt, vagy befogadható így? Válaszát előre is köszönöm!

Áfafizetési kötelezettség keletkezése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vállalkozás időszakos elszámolású számlát állít ki. A számla kelte: április 30., a teljesítés június 29., a fizetési határidő július 31. A vevő a számlát május 20-án teljes egészében kifizeti. Mikor keletkezik áfafizetési kötelezettsége a kibocsátónak, és mikor helyezheti levonásba a vevő a forgalmi adót? Az én értelmezésem szerint erre az 59. paragrafus előírását kellene alkalmazni, a NAV-revizor szerint viszont ez nem előleg, ezért csak a teljesítés időpontjában kell áfát befizetni, és akkortól lehet levonásba is helyezni. Kinek van igaza? Köszönettel: Bertháné

Időszakos elszámolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2016. 03. hóban szeretnék 2015. évre vonatkozó szolgáltatásnyújtásról számlát kiállítani időszakos marketing-elszámolásról. Az időszak: 2015. IV. negyedév A kérdésem az lenne, hogy itt a 2015. évre vonatkozó szabályokat kell alkalmaznom, miszerint a teljesítési határidő egyenlő a fizetési határidővel (jelen esetben 2016. 03. 31. mindkét dátum), vagy a 2016. évi szabályoknak megfelelve a számla kelte: 2016. 03. 29., a teljesítés 2016. 02. 29. (a 60 napos szabály szerint), és a határidő 2016. 03. 31. Válaszát előre is köszönöm.

Időszakos Kérdés

Tisztelt Szakértő! Partnerünk a heti szállítások összegét a következő héten számlázza az időszakos elszámolás szabályai szerint, a teljesítés a fizetési határidő. Ez így rendben van. Viszont nagyobb összegű előleget kérne, ami többheti szállítást fedezne. Ebben az esetben ki kell állítania az előlegszámlát a pénz beérkezésekor, majd az előbbiek szerint számláz hetente, és levonja a számlaösszeggel azonos összegű előleget addig, amíg az el nem fogy? Hogy kell helyesen kiállítania a számlát áfa szempontjából?A teljesítés dátuma és a fizetési határidő megegyezik az előlegével?

Időszakos elszámolás Kérdés

Tisztelt Szakértő!! Időszakos elszámolással kapcsolatban szeretnék kérdezni! Adott egy nyelviskola. A bedolgozó vállalkozó tanárokkal a szerződésben úgy állapodnak meg, hogy 4 hónapig tart a tanfolyam, ez például 100 óra. Elszámolás havonta, a leoktatott órák alapján, 30 napos fizetési határidővel. Tehát a számla kiállítása az elszámolt hónapot követően történik. Ez részteljesítésnek minősül-e, és nem kell az áfatörvény 58. paragrafusát alkalmazni rá, vagy időszaki elszámolásnak számít, és alkalmazni kell az új számlázási szabályt? Köszönettel: Fazekasné

Időszakos elszámolás: így lehet javítani a rossz számlát Cikk

Hogyan lehet helyesen javítani az időszakos elszámolású számlákat, ha az azokon feltüntetett áfateljesítési időpont nem felel meg az előírtaknak? – kérdezte olvasónk. dr. Kelemen László adószakértő, jogász válaszolt.

Időszakos elszámolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az áfatörvény 58. §-a szerint ügyfelünk ingatlanbérleti díjat számol el, adóalany. Az időszakos elszámolású szerződés úgy szól, hogy a bérleti díjat előre, míg a rezsit utólagosan, egy számlában számolja el. Egy adott hónap első napjaiban az adott hónap bérleti díját számlázza, és ugyanezen számlában a megelőző hónap járulékos költségeit tünteti fel, jellemzően a rezsi díját. Kérdésünk, hogy ebben az esetben tekinthetjük-e elszámolt időszaknak, érintett időszaknak a két hónapot? Hiszen a rezsi a megelőző hónapra vonatkozik kizárólag, a bérleti díj pedig csak az ezt követő hónapra. Ilyenkor az érintett időszak a két hónap lesz, s ennek a két hónapnak az utolsó napját kell mérvadónak tekintenünk ahhoz, hogy megállapítsuk az áfa szerinti teljesítés napját? Segítségüket köszönöm!

Időszakos elszámolás Kérdés

Csorbítja-e a vevő áfalevonási jogát egy helytelenül kiállított időszakos elszámolási számla? Temérdek helytelen számla érkezik hozzánk, ha visszaküldjük, akkor alig lesz levonható áfánk a tárgyhóban. Önök visszaküldenék-e a számlát abban az esetben, ha a teljesítési hónapot legalább sikerült a kiállítónak eltalálnia, de a nap megjelölése helytelen? Üdvözlettel, CsK

Időszakos elszámolás áfaszempontból Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. – amely külföldi tulajdonú, de Magyarországon bejegyzett – folyamatos adminisztrációs szolgáltatásokra egy másik magyar kft.-vel szerződést kötött. A szerződésben előre fizetéssel éves díjban állapodtak meg, melyet díjbekérő alapján azt előre ki is fizeti a megrendelő. Jelen esetben az éves időszak 2016. 02. 01-2017. 02. 01-ig tart, és a díjat 2016. 01. 28-án fizette meg. Kérdésem: A számla kiállításakor – tekintettel arra, hogy a fizetés előre történt – mi a teljesítési dátuma, mivel úgy vélem, ez egy időszakos elszámolású ügylet? Válaszukat előre is köszönöm!

Folyamatos teljesítés dátumai az áfabevallásban Kérdés

Kérdésem, hogy a bérleti díj rendszeresen ismétlődő, a havonkénti számlázás folyamatos teljesítésnek minősül-e? Ha igen, hogyan kell értelmezni a dátumokat? Például január havi bérleti dij számláját utólag, január 31-én állítom ki. A fizetési határidő február 8. Ez esetben a havi áfabevallásban a január, vagy a február havi bevallásban kell szerepeltetni a tételt? Válaszukat előre is köszönöm.

Áfatörvény 2016: így kell kiállítani az előlegszámlát Cikk

Hogyan helyes az előleg számlázása a 2016. januárjától hatályos áfatörvény szerint a meghatározott időközönként történő elszámolás esetén – kérdezte olvasónk. dr. Bartha László, adójogi szakjogász szakértőnk válaszolt.

Időszakonkénti elszámolás 2015-2016. év között Kérdés

Tisztelt Szakértő! GDF SUEZ Zrt. kiállított egy számlát, melynek elszámolási időszaka 2015. 09. 11.- 2015. 12. 31.; a számla kelte 2015. 10. 06-a, a teljesítési időpont 2016. 01. 05-e, fizetési határidő 2016. 01. 05-e. 2016. évi törvényváltozások esetében, mivel a számla kelte az elszámolási időszakban van, és az én olvasatomban ilyenkor a teljesítési időpont a számla kelte. Mi van jelen esetben, amikor átmeneti időszakban van a fizetési határidő, és a 2015. évi jogszabályoknak megfelelően a teljesítési határidő is 2016. évi? Helyes ez a számlázás? Úgy tudom, hogy az átmeneti rendelkezések nem tartalmaznak egyértelmű szabályokat. Ezzel a számlával mit lehet kezdeni? Köszönettel!

1,5 millió forintos készpénzfizetési korlát Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelünk naponta rendel kenyeret a pékségtől négy boltjába, időszakos elszámolás van köztük, hetente állítják ki a számlákat boltonként halasztott készpénzfizetéssel. Egy-egy számla összege nem haladja meg az értékhatárt, de hónap végére összevontan túllépik az 1,5 millió forintot. Megfelelően számláznak-e így a boltoknak, vagy összevontan kell figyelni hónapon belül, és ez így jogszabálysértő, és az 1,5 millió forint feletti összeg elérése után átutalásos számlát kell-e kiállítani? J. Tünde

Időszakos elszámolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy éves épületbérleti szerződésem. Évente egyszer számlázok, decemberben, az egész évi bérleti díjat. Leszámlázom például december 10-én, fizetési határidő december 31., és a teljesítés is 2015-ben; ezt így kell számláznom? 2016-ban pedig akkor járok el helyesen, ha a teljesítés december 31., és a számla kelte például 2017. január lesz, és a fizetési határidő is január lesz? Ebben kérném segítségüket: Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkába járás vagy kiküldetés?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Bemutatóterem értelmezése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink