Bevallási határidő Esemény
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
Megjelent a Magyar Közlöny 80. számában az igazgatási szünetről szóló törvény, mely felhatalmazza a kormányt arra, hogy nyári, illetve téli igazgatási szünetet rendeljen el. Az intézkedési lehetőséget a közfeladatok ellátásáról való állami és önkormányzati gondoskodás, valamint a közfeladatok ellátásában részt vevő foglalkoztatottak pihenéshez való jogának összehangolt biztosításával indokolta a kormány. Az állampolgárokat viszont jelentős hátrány érheti amiatt, hogy az igazgatási szünet időtartama nem számít majd bele az ügyintézési határidőkbe, a szünetelés ideje alatt a hivatalok nem veszik át a kérelmeket, beadványokat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az élelmiszerlánc-szereplőket, hogy a jelenleg tapasztalt túlterheltség miatt átmeneti fennakadások fordulhatnak elő a bevallási rendszer működésében. Annak érdekében, hogy minden érintett eleget tudjon tenni bevallási kötelezettségének, a hivatal június 2-áig meghosszabbítja a bevallási határidőt – írja honlapján a Nébih.
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől