33 találat a(z) hamisított cimkére

Cikk

Egy budapesti vásárcsarnokban működő húsboltban tartottak nyomonkövetési célellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, melynek során hamisítottnak minősülő „Csemege szalámi” tételt találtak. Az ellenőrök azonnali hatállyal elrendelték a kifogásolt termék forgalomból való kivonását, a vele megegyező élelmiszerek visszahívását, és természetesen megtiltották a további forgalmazásukat is, olvasható a Nébih oldalán.

Cikk

Tizenegymillió forintnyi hamisított márkajelzésű sportcipőt találtak Rajkánál egy Magyarországról Szlovákiába tartó kisteherautóban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a közösségi oldalán.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamisított parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 JBL emblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Pest megyei telephely ellenőrzésekor nagy mennyiségű hamisított raklapot, valamint az előállításukhoz szükséges szerszámokat és besütővasakat foglaltak le.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai megközelítőleg 3 millió forint értékű hamisított bútort találtak egy Hajdú-Bihar megyei raktárban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás.

Cikk

A hamis divatruházati termékekkel kereskedő baranyai párost épp egy szállítmány kicsomagolásakor érte tetten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatalmas mennyiség még a nyomozókat is megdöbbentette, a titkos üzletként működő raktárban több mint ezer luxushamisítványra bukkantak, amit a bűnözők „eredeti” áron, sokmilliós haszonnal értékesítettek.

Cikk

A karácsonyi nagybevásárlás utolsó napjaiban különösen nagy veszélyt jelent a hamisított és ellenőrizetlen forrásból származó műszaki termékek megjelenése, ezért körültekintően érdemes vásárolni, akár online felületen, akár boltban, hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).

Cikk

Az elmúlt egy évhez viszonyítva kisebb elmozdulások láthatóak a magyar fiatalok hozzáállásában a hamisított termékekhez, de a legtöbben továbbra is az alacsonyabb árat jelölték meg a vásárlás legfőbb motivációjaként. A fiatal válaszadók továbbra is az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak és kevésbé törődnek a gazdasági és egyéb társadalmi hatásokkal, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából.

Cikk

A különféle kézműves termékeket árusító Hobby Lobby amerikai áruházlánc beelegyezett abba, hogy hárommillió dollár büntetést fizessen és lemondjon több ezer ősi iraki műtárgyról, amelyeket a Közel-Keletről csempésztek az Egyesült Államokba oly módon, hogy szándékosan meghamisították a termékek eredetlevelét – közölték szövetségi ügyészek szerdán.

Cikk

Több mint 47 tonna hamis vagy gyenge minőségű élelmiszert és 107 ezer liter egyéb terméket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerhamisítás elleni, OPSON VI. nemzetközi művelet során – jelentette be Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője a hivatal mai sajtótájékoztatóján.

Cikk

Húsz tonna idegen cukrot tartalmazó hamisított mézet foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei több hónapos vizsgálatot követően, a termékek közvetlenül kiskereskedelmi forgalomba nem kerültek − közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Több millió forint értékben hamisított emblémájú napellenzőket és autós árnyékolókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy román, autóalkatrészek forgalmazásával foglalkozó cégtől, a társaság az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerben (ekáer) nyilvántartott szám nélkül próbálta meg a termékeket egy miskolci telephelyre szállítani – közölte a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-el.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület támogatása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás előtti tőkeemelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink