4 találat a(z) figyelmeztet cimkére

Cikk

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük – tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.

Cikk

Az érintett adózók 2024 májusában kapnak értesítést a tárhelyükre a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a számlázóprogramjukból nem egyedi számlasorszámmal teljesített és emiatt sikertelen online adatszolgáltatásokról – írja honlapján a NAV.

Cikk

Számos ponton módosította a kereskedelmi gyakorlatát a Cup Revolution a versenyfelügyeleti eljárás alatt, végül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmeztette és megfelelésre kötelezte a céget. A GVH megállapította, hogy az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó vállalkozás a fogyasztók számára megtévesztő módon kommunikált a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásairól. Az alkalmazott kereskedelmi gyakorlatáról ugyanakkor nem volt megállapítható, hogy az agresszív is lenne, de nem is volt kizárható a fogyasztókra gyakorolt kedvezőtlen hatás, ezért a GVH felhívja a repohár-rendszert alkalmazó vendéglátóhelyek figyelmét is, hogy a jogsértések elkerülése érdekében biztosítsák a vendégeik tájékoztatását, illetve vizsgálják felül a poharak visszaváltásával kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatukat – írja honlapján a GVH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink