21 találat a(z) energiaválság cimkére

Cikk

A magyar felnőtt népesség túlnyomó többsége már csökkentette az áram- és vízfogyasztását az energiaválság hatására, a kormány válságkezelését viszont élesen a megszokott pártvonalak mentén ítélik meg az emberek, egy fontos szempont kivételével – derül ki az Europion legfrissebb, a teljes 16 év feletti népességre reprezentatív kutatásából.

Cikk

Szükség esetén azonnal indíthatók a mostanában használaton kívüli erőművek – közölte a miniszterelnök, miután részt vett a rendkívüli hőség miatt kialakult helyzetről és annak kormányzati kezeléséről szóló egyeztetésen Forsthoffer Ágnessel, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnökkel és a parlamenti pártok frakcióvezetőivel a Sándor-palotában.

Cikk

A Roszatom vezérigazgatója Paks II. építésének 2024-es megkezdéséről beszélt ma újságíróknak. Alekszej Lihacsov Paks II. építésének kezdési időpontját firtató kérdésre azt mondta, jövőre várható az "első beton öntése".

Cikk

Az energiaválság következtében olyan változások érik a munkaerőpiacot Magyarországon, amelyhez hasonlót még a pandémia idején sem tapasztaltak a szakértők. Míg a járványügyi előrejelzésekre alapozva lehetett látni a válság végét, most senki nem tudja megjósolni, hogy pontosan meddig tart az árak emelkedése. Lépéskényszerben vannak a vállalatok, de a munkavállalók elvárásai is megváltoztak. A juttatási csomagok helyett egyértelműen a nettó alapbér lett a tárgyalások döntő eleme, egyes pozíciókban néhány hónap alatt már több mint 20 százalékkal nőtt a jelöltek bérigénye. Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője összefoglalta, mit tapasztalnak jelenleg a magyar munkaerőpiacon.

Cikk

Nem tervezi a budapesti fürdők bezárását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH). Energiaválság-forgatókönyvvel készülnek a télre, és mindent megtesznek, hogy egyetlen fürdőt se kelljen bezárni a magas energiaárak miatt – írja a Turizmus.com mai cikkében.

Cikk

A begyűrűző energiakrízis vethet véget a magyar autóipari beszállítók növekedésének – hívja fel a figyelmet az EY. A hosszú távú közüzemi szerződések lejártával az év végére a piaci szereplők nagy része szembesülhet a 8-10-szeres áremelkedés valódi hatásával. A fenntartható energiaforrások biztosítása mellett az ellátási láncok megerősítése és a rugalmasabb gyártás kialakítása is kulcskérdés a hatékony működéshez.

Cikk

Ukrajna leállítja az európai országokba irányuló áramexportját az energetikai létesítmények ellen hétfőn végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás miatt – közölte az energetikai minisztérium.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó ingatlanértékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Kiválás során szerzett jövedelem adózási időpontja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Külföldi munka

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink