371 találat a(z) egészség-rss cimkére

Cikk

Elutasította az Alkotmánybíróság a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. kormányrendelet egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat – derül ki a testület honlapján közzétett tájékoztatásból. A nagyszámú indítványozó által támadott rendelkezések a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára az azzal nem rendelkező személyekhez képest többletjogosítványokat adtak.

Cikk

Ha a beteg tb-támogatottan veszi igénybe többek között az orvosi, ápolási, gyógyászati ellátást, akkor távolsági utazásához adott esetben támogatást kaphat a kormányhivatal egészségbiztosítási szervétől. Erre a támogatásra nem csak az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő beteg, hanem akár annak kísérője is igényt tarthat. Az alábbi cikkben összefoglaljuk, hogy a fenti utazási költségtérítésben milyen kedvező változások lesznek 2022. január 1-jétől.

Cikk

Ígéretet tett az Európai Bizottság a mézkeverékek származásjelölési előírásának felülvizsgálatára az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén, eredményre vezettek az elmúlt két év erőfeszítései – közölte az Agrárminisztérium a tanács luxemburgi ülését követően.

Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első alkalommal ellenőriztette akkreditált laboratóriumával a légnedvesítők és aromadiffúzorok biztonságosságát, a húsz párásítóból mindössze három termék felelt meg a szerkezeti és villamossági követelményeknek, a többi tizenhetet a hatóság leparancsolja az üzletek polcairól – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.

Cikk

A veszélyhelyzet miatt elhalasztott ellátások pótlására szolgáló kiemelt várólista-csökkentési programot indít a kormány. A programba bevont szolgáltatóknál a kormányrendeletben megnevezett ellátásokra az alapdíj 130 százalékának és az elszámolható súlyszám szorzatának megfelelő finanszírozási díj számolható el – derül ki a Magyar Közlöny 175. számában közzétett 542/2021. számú kormányrendeletből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

EU-s autó beszerzése

Nagy Norbert

adószakértő

Bejelentett részesedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink