96 találat a(z) duális képzés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Elszámolható-e a Műszaki Szakképzési Centrum számlája vállalkozás érdekében felmerült költségnek? A műszaki szakképzési centrum a duális képzés keretében oktatja a hallgatói munkaszerződéssel cégünknél gyakorlati kézésben részt vevő egyetemi hallgatókat, illetve középfokú duális képzésben részt vevő középiskolai diákokat. A műszaki szakképzési centrum azokat a tantárgyakat számlázza, amelyeket cégünknél nem tudunk oktatni a hallgatóknak. A válaszukat előre is köszönöm.

Cikk

Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-jéig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A Duális Képzési Tanács határozata alapján egész évben a teljes képzési időre vonatkozóan, az ennek során elvégzett munkáért a hallgatót díjazás illeti, melyet a fogadó vállalat fizet. Mértéke legalább hetente a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) tizenöt százaléka. A duális képzés szabályzatának megfelelően 22 hét vállalati időszakot kell kialakítani, ez azt jelenti, hogy a hallgató például egész nyáron a fogadó cégnél dolgozik, ugyanakkor az őszi hónapokban a felsőoktatási intézményben tanul, tehát egyáltalán nem jelenik meg a gyakorlóhelyen. Kérdés: az őszi hónapokban kifizetendő hallgatói díj – 63 ezer forint/hó – hogyan adózik?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink