148 találat a(z) drágulás cimkére

Cikk

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg – írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai száma.

Cikk

Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj világpiaci ára ma azokra a hírekre, melyek szerint a nagy olajexportáló országok szövetsége kitermelésük eddiginél nagyobb mértékű csökkentéséről dönthetnek e heti ülésükön, miközben Kína feldolgozóiparának élénkülése a kereslet erősödését jelezheti előre.

Cikk

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A növénytermesztési és kertészeti termékek éves áremelkedése a májusi 3,5 százalékról 10,6 százalékra ugrott, az élőállatok és állati termékeké 10,8 százalékról alig észrevehetően 10,1 százalékra változott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján ma megjelent adatokból.

Cikk

Fele annyi alma terem idén, mint tavaly, ezért jelentősen emelkedik az ára – mondta Fórián Zoltán agrárközgazdász ma az M1 aktuális csatornán.

Cikk

A meggy ára a tavalyinak a duplájára is nőhet idén a tavaszi aszályok és a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt – mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke ma az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Továbbra is tart a drágulás és a forgalom élénkülése az ingatlanpiacon, ezért megnőtt a kereslet az olcsóbb, kevésbé frekventált városrészekben található lakások iránt – olvasható az ingatlan.com portálnak az MTI-hez szombaton eljuttatott elemzésében.

Cikk

Európa-szerte hiánytermék lehet idén a kajszibarack. A magyar termésmennyiség messze elmarad a megszokottól, ugyanakkor a legjelentősebb európai uniós termelőkörzetekben, így Olaszországban, Görögországban és Franciaországban is nagymértékű visszaeséssel számolnak a gazdák – írja a Magyar Idők az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentésére hivatkozva.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink