27 találat a(z) deficit cimkére

Elképesztő hiányadat érkezett – két hónap után fejre állt a költségvetés Cikk

A Pénzügyminisztérium előzetes gyorstájékoztatója szerint februárban 1758 milliárd forintos hiányt termelt a költségvetés az önkormányzatok nélkül. Soha nem volt még ekkora a februári mínusz az állam gazdálkodásában, de ami még ijesztőbb, hogy két hónap alatt az eredeti pénzforgalmi éves hiányterv kétharmada teljesült. Mindezek fényében nem véletlen, hogy a kormány már feladta az idei évre kitűzött, eredeti 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélját és már 4,5 százalékos deficitről beszélnek a kormány tagjai – írja a portfolio.hu.

Megjelent az MNB költségvetési jelentése Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november 15-én publikált költségvetési jelentésének célja, hogy a Költségvetési Tanács októberi ülésének szerkesztett háttéranyagaként bemutassa a 2022. évi államháztartási folyamatokat, valamint a 2023. évi költségvetés várható alakulását az első nyolc hónapban rendelkezésre álló költségvetési adatok és az MNB szeptemberi inflációs jelentéséhez készült előrejelzése alapján. Mindezek figyelembevételével az MNB értékeli a költségvetési egyenlegre és az államadósságra vonatkozó nemzeti és európai uniós szabályoknak történő 2022. évi tényleges, valamint 2023. évi várható megfelelést – írja honlapján az MNB.

2,6 százalékra faraghatja le költségvetési hiányát 2024-re a szlovén kormány Cikk

A 2023-as és 2024-es költségvetési tervezet olyan dokumentum, amely megalapozza a gyors és rugalmas fellépést a magas energiaárakkal szemben – jelentette ki Robert Golob szlovén miniszterelnök hétfőn a parlamentben a költségvetési eljárás elindítása előtt, közölte az MTI.

Másfélszeresére, 2872,7 milliárd forintra duzzadt az államháztartás felhalmozott hiánya egy év alatt Cikk

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyott összeg 91,1 százalékát, és másfélszerese volt az egy évvel korábbi 1900,7 milliárd forintnak – derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.

Tovább romlott a fizetési mérleg Cikk

A folyó fizetési mérleg 2,630 milliárd euró deficittel zárta a második negyedévet, a hiány mértéke alig 163 millió euróval nagyobb az első negyedévinél, de 1,453 milliárd euróval meghaladja az egy évvel korábbit – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön megjelent legfrissebb adataiból.

A központi költségvetés deficitje háromszorosa lett a tavalyinak Cikk

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 326,2 milliárd forint hiánnyal zárt áprilisban, ezzel a négyhavi deficit 2635,6 milliárd forintra nőtt, ami a 3152,7 milliárd forintos éves előirányzat 83,6 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn kiadott részletes tájékoztatójából.

MNB: alig változott a folyó fizetési mérleg havi egyenlege az első negyedévben Cikk

Márciusban 780 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami alig különbözik az előző két hónap egyenlegétől: 13 millió euróval kisebb a februári és 17 millió euróval nagyobb a januári deficitnél – derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett előzetes adataiból.

MNB: hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg a tavalyi negyedik negyedévben Cikk

A tavalyi negyedik negyedévben 2,452 milliárd euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, és ezzel az éves deficit 4,736 milliárd euróra nőtt a 2020-as 1,558 milliárd és a 2019-es 1,018 milliárd euró hiány után.

Költségvetés: így alakultak a bevételek és a kiadások augusztusig Cikk

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 97,0 milliárd forint hiánnyal zárt, amely alig különbözik az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forintot tett ki a deficit, a tavalyi 2270,3 milliárd forintnál 369,6 kevesebbet – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

PM: augusztusban 97 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének deficitje Cikk

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 97,0 milliárd forintot tett ki, alig tért el az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forint volt a deficit a múlt évi 2261,3 milliárd forinttal szemben – közölte szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).

A költségvetési hiányt megdobták a járványügyi és gazdaságvédelmi intézkedések Cikk

A járványügyi védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések komoly forrásokat igényelnek a költségvetésből, így augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot – erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Érezhető a járvány hatása: 1052 milliárd forint volt az államháztartás hiánya május végéig Cikk

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban 1051,5 milliárd forint deficitet halmozott fel – erősítette meg részletes jelentésében hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).

Ezermilliárdos mínuszban volt a költségvetés hiánya májusban Cikk

Májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit – közölte mai előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

Varga Mihály: áttervezik a 2020-as költségvetést Cikk

A pénzügyi akciócsoportban folyik a költségvetés áttervezése – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

PM: a tavaly ilyenkorinál jóval kisebb az első negyedévi hiány Cikk

Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszere – az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás – 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami lényegesen kevesebb a tavaly január-márciusi 871,9 milliárd forint deficitnél – erősítette meg az előzetes adatokat szerdán kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kaució számlája II.

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ügyvezetés, Kiva

Szipszer Tamás

adószakértő

Kiva–tao összehasonlítás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink