21 találat a(z) csokoládé cimkére

Cikk

A 2014 márciusában indult „csokoládés” ügyben 1,3 milliárd forintos áfacsalást követtek el, több mint 6 milliárd forint értékű áru átszámlázásával. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – jelentette be a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

Cikk

Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága kedden késő este az MTI-vel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy egy egyéni vállalkozó, aki most inditja a vállalkozását, csokoládé és csokoládé-készítmények gyártásával foglalkozik, kötelezett lesz-e online pénztárgép használatára?

Cikk

Alig lépett hatályba az előző módosítás, ismét megváltoztatja a Nemzetgazdasági Minisztérium az ekáerrendszer alá tartozó termékek körét. Jelentősen bővül a kockázatosnak minősített élelmiszerek lajtstroma, ide tartoznak a jövőben a csokoládék, a savanyúságok és a gyümölcslevek, zöldséglevek is. Több, eddig a kockázatos élelmiszerek között szereplő zöldségnövény (hagyma, káposztafélék), egyéb növény átkerül az egyéb kockázatos termékek közé. Felkerülnek a listára a rádiók, televíziók által használt különféle híradástechnikai eszközök és a különféle cementek is.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink