91 találat a(z) család cimkére

Cikk

Korábbi cikkünkben azt mutattuk be, milyen ellátásra jogosultak a szülők örökbefogadás esetén, ha két éven aluli gyermek kerül a családba. Jelen cikkünkben azzal foglalkozunk, hogy mire jogosultak a szülők abban az esetben, ha az örökbefogadott gyermek már elmúlt 2 éves, így a csecsemőgondozási díjra (csedre), illetve gyermekgondozási díjra (gyedre) már nem jogosultak a gyermekre tekintettel. Több mint két éve lehet igényelni ugyanis az örökbefogadói díjat, ami kifejezetten a két évnél idősebb örökbefogadott gyermekek után jár.

Cikk

Az ukrajnai háború elől menekülő és az Ukrajnában élő rászoruló személyek számára ingyenesen szétosztandó vagy rendelkezésre bocsátandó áruk behozatali vám- és hozzáadottértékadó-mentességéről szóló tájékoztatót tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken honlapján.

Cikk

Az egészségbiztosítási ellátásokkal és családtámogatásokkal nem mindig egyszerű tisztában lenni, főleg igaz ez az első gyermeknél. Sok leendő szülő nem ismeri, nem tudja, mi jár, milyen sorrendben, mire jogosult. A legtöbb munkáltató megfelelő tájékoztatást ad, bizonyos ellátások csak rajtuk keresztül igényelhetők, azonban nem minden ellátás kapcsolódik a munkáltatóhoz. Cikkünkben bemutatjuk, mi történik akkor, ha valaki nem adta le időben az igénylését, s melyik ellátást meddig lehet visszamenőlegesen kérni.

Cikk

Vizsgálja felül a kormány a nyugdíj és a nyugdíjkorhatár számításának módját, hogy több idős dolgozhasson, de jusson több nyugdíj a gyerekeseknek, a háromgyerekes anyáknak pedig biztosítsanak szja-mentességet – áll a Magyar Nemzeti Bank 203 oldalas javaslatcsomagjában, írja a hvg.hu.

Cikk

Ötven cégből álló számlagyárat működtetett és összesen 600 millió forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszervezet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 10 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 4 fő letartóztatását a bíróság elrendelte.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink