406 találat a(z) cigaretta cimkére

Cikk

Regisztrált dohánytermelő tagja is volt annak az illegális dohánykereskedelemmel foglalkozó bűnszövetségnek, amit a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az elkövetők tavaly több mint 8 tonna, összesen 800 ezer doboz cigaretta megtöltésére elegendő fogyasztási dohányt állítottak elő és értékesítettek, 327 millió forint kárt okozva a költségvetésnek – közölte az adóhatóság.

Cikk

A cigaretta után fizetendő jövedéki adó alacsonyabb volt Magyarországon, mint az unió által meghatározott minimális mérték, és Brüsszel már 2018-ban lépéseket tett az adóemelés kikényszerítéséért. Ha a két és fél éve húzódó ügyben még hét napot vár az Európai Bíróság az ítélethirdetéssel, a jogsértést nem tudta volna megállapítani – közölte Tállai András az MTI-vel csütörtökön.

Cikk

Várhatóan rövidesen emelkedni fog a dohánycikkek ára Magyarországon. Jelzésértékű, hogy a kétlépcsős jövedékiadó-emelés első, januári szakaszához közeledve a trafikok már decemberben elkezdtek árat emelni, ezért az iparági várakozások szerint a közelgő április 1-jei adóváltozás hatása is lassan érezhető lesz – írja a Világgazdaság.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai 900 ezer forint értékű fogyasztási dohány szabálytalan értékesítését hiúsították meg Pécsett, egy áruház parkolójában.

Cikk

Kilencmillió forintot érő adózatlan dohányt foglaltak le néhány nap leforgása alatt közúti ellenőrzésen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkatársai. A több mint ötezer doboz cigarettát és a csempészetükhöz használt autókat a pénzügyőrök lefoglalták, olvasható a NAV honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Egyesület igénybevesz külföldi szolgáltatást

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Előző évi járulék, könyvelési hiba javítása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink