5 találat a(z) cégláncolat cimkére

Cikk

Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amit a napokban fülelt le a NAV Borsod megyében. Az összehangolt akcióban a pénzügyi nyomozók az elcsalt adót szinte az utolsó forintig biztosították.

Cikk

Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők csaknem 400 millió forint általános forgalmi adót (áfa) nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe – mondta Vankó László dandártábornok, az adóhatóság bűnügyi főigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói, a bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött. A banda monori vágóhídjának tevékenységét felfüggesztették – tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Kérdés

Tisztelt Cím! Takarmánykeverő üzemet épít cégünk a megrendelő telephelyén, melynek jelentős része technológiai gépek, berendezések beépítését jelenti. A beruházás hatóságiengedély-köteles, a megrendelőnk (beruházó) nyilatkozott az áfatörvény 142. § (1) szakasz b) pontjára hivatkozva, mely szerint az ügylet "fordított áfás". Saját telephelyünkön, a műhelyben gyártunk bizonyos technológiai elemeket. Egyes berendezéseket egyedi szerződés alapján, alvállalkozók bevonásával készíttetünk el, szintén a saját telephelyünkön, melyhez az anyagot mi biztosítjuk. A termékeket jellemzően adott projekthez gyártjuk, illetve gyártatjuk, ritkább esetben készletre. Áfa szempontjából milyen számlát kell kiállítania az alvállalkozó beszállítóinknak, akik a mi telephelyünkön végzik a szolgáltatást? Köszönjük válaszát!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózó őstermelő, családi gazdálkodó, szocho 2.

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Letiltás egyéb juttatásból

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink