62 találat a(z) brüsszel cimkére

Cikk

A tervezett EU-bővítés miatt az Európai Bizottság teljesen átalakítaná a felzárkóztatási politikát, így a támogatások elosztási rendszerét is, mivel a mostani 27 tagállammal működő unióban is problémák látszódnak a rendszerben. Magyarország esetében is látszik, hogy míg a nemzetgazdaság egésze közelíti az EU-átlagot például az egy főre jutó GDP-mutatónál, de egyes régiók még le is maradtak az elmúlt években. Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős biztos szerint bár most is látszódnak sikerek, decentralizáltabb rendszer kell a jövőben, teljesítményalapú mutatókkal – írja a portfolio.hu.

Cikk

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország módosíthassa a nemzeti helyreállítási tervét. Ezt azt jelenti, hogy ebből az uniós keretből most már 5,8 milliárd euró helyett 10,4 milliárd euróhoz nem fér hozzá a kormány, kivétel ez alól 920 milliárd euró előleg – írja a hvg.hu.

Cikk

Olyan reformot vállalt a magyar kormány az Európai Bizottság felé 2025 végéig, amely lehetővé teszi a „lakossági fogyasztók és mikrovállalkozások számára, hogy az egyetemes szolgáltatási szerződés mellett önkéntes villamosenergia-vásárlási szerződést is kössenek dinamikus árképzéssel” – vette észre a Portfolio a brüsszeli testület csütörtökön nyilvánosságra hozott értékelő anyagában. Megbízható forrásból úgy tudjuk, hogy a dinamikus árképzési lehetőség bevállalásával a kormány gyakorlatilag kinyitja az ajtót a lakossági rezsicsökkentés átalakítása előtt, amiből sok háztartás akár jókora pénzügyi előnyhöz is juthat az átlagfogyasztás feletti résznél, ha éppen akkor fogyaszt több áramot, amikor az nagyon olcsó. Fontos, hogy ez egy választási lehetőség lesz azok számára, akik okosmérővel rendelkeznek, amelyből 816 ezer darab kiosztását finanszírozza az Európai Bizottság a most elfogadott teljes helyreállítási programban – írja a portfolio.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelői bor értékesítése

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Üzemanyagszámlákra kell rendszámot írni?

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Magánszemély illetéke ingatlanvásárláskor

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink