784 találat a(z) baleset-bűnügy-rss cimkére

Cikk

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Falcon-ügyben továbbra is piacfelügyeleti eljárást folytat, a zár alá vett pénzeszközöket pedig – a vizsgálattal érintett, a gyanú szerint jogosulatlan tevékenységet végző piaci szereplők esetlegesen ettől eltérő tartalmú híresztelése ellenére – átadja a nyomozó hatóságnak. Aki a társaságoknak pénzt adott át és azt nem kapta vissza, haladéktalanul jelentkezzen a rendőrségen. Az érintett cégek „vásárlási utalványaikra” három hónap alatt száz százalékos garantált hozamot ígértek ügyfeleiknek, ami a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett a csalás és piramisjáték szervezése gyanúját is felveti, olvasható az MNB oldalán.

Cikk

A Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR ellenőrei közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifacsalót. Az eladó a próbavásárláskor a kifizetett mennyiségnél lényegesen kevesebb fát adott át, amelynek a származását sem tudta igazolni, így a Nébih hatósági zár alá vette a tűzifát – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Közismert, kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen pénzmosás és költségvetési csalás gyanúja miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember és ügyvédje mellett cégcsoportjának ügyvezetői is a vádlottak padjára ülhetnek, olvasható a NAV honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

BEV_J02 NAV – bevallás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Nyugdíjas ügyvezető bejelentése

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink