Drágulnak az új autók jövőre Cikk
Jóval többet kell majd fizetni az új személygépkocsikért jövőre a jelenlegi árakhoz képest, emiatt sokan hozhatják előre az újautó-vásárlást – írja csütörtöki kiadásában a Világgazdaság és a Népszava.
Jóval többet kell majd fizetni az új személygépkocsikért jövőre a jelenlegi árakhoz képest, emiatt sokan hozhatják előre az újautó-vásárlást – írja csütörtöki kiadásában a Világgazdaság és a Népszava.
Tisztelt Szakértő! Cégünk ügyvezetője külföldről szeretne vásárolni használt személygépkocsit, a cég nevére. A gépjármű-értékesítő azt az információt adta, hogy ezen beszerzés után áfát nem kell megfizetni. Ez valóban igaz? Illetve megerősítést, véleményt szeretnék kérni arra vonatkozóan, hogy a cég nevén lévő tehergépkocsinak minősülő kétszemélyes gépkocsit, ha azt egy munkavállaló csak munkába járásra használja, akkor véleményem szerint a vásárláskor, illetve a tankolás után felszámított áfa nem helyezhető levonásba. Sőt, a költségek elszámolása is igencsak megkérdőjelezhető. Köszönöm válaszát!
Kft. lakóautót vásárolt, amelynek a saját tömege 3149 kilogramm, az együttes tömeg 3500 kilogramm, járműkategória M1, ami személygépkocsinak felel meg. Környezetvédelmi osztályba sorolás 14. Teljesítménye 96 kw, 2287 cm3 A társaság tevékenységi körében szerepel a személygépkocsi-kereskedelem és a személygépkocsi-kölcsönzés is. Ezt a járművet bérbe szeretné adni. Az értékét teljes egészében kifizette saját pénzeszközből. Kérdésem: a felszámított áfát levonásba lehet-e helyezni, természetesen a kft. az általános szabályok szerint adózik, valamit, ha egész évben bérbe adja, akkor teheli-e a kft.-t cégautóadó-fizetési kötelezettség?
Tisztelt Szakértő! A fejlesztési tartalékot fel lehet-e használni nyílt végű pénzügyi lízinggel vásárolt cégautóra?
Importőrtől vásárolunk közösségi termékbeszerzés keretében személyautót, bérbeadási céllal. Egy évig a tárgyi eszközeink között tartjuk nyilván, értékcsökkenést számolunk el rá. A bérleti díjat minden hónapban számlázzuk a bérbevevő felé. A bérleti időszak lejárta után átvezetjük a készleteink közé és értékesítjük. Kérem, fejtsék ki, hogy az ügylet egész folyamata alatt hogyan járjunk el az áfát illetően?
Elfogadta az Országgyűlés a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.
Több családvédelmi intézkedéssel kapcsolatban, így a korábban már beharangozott babavárást és a nagycsaládosok autóvásárlásának támogatását célzó kormányrendelet is megjelent a 2019/39. számú Magyar Közlönyben.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt vasárnapi évértékelőjén jelentette be, hogy hétpontos családvédelmi akciótervet indít a kormány. Ennek részeként bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, a legalább négygyermekes nők szja-mentességét és a nagyszülői gyedet, bővítik az otthonteremtési programot, még jobban csökkenhet a gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása, elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja és új bölcsődei férőhelyeket hoznak létre.
Januárban már mostanáig több személyi kölcsönt folyósítottak a bankok, mint az azt megelőző, karácsony előtti hónapokban – írja a Világgazdaság.
Jelentősen emelkedett a személyi kölcsönként igényelt hitelösszeg átlaga az elmúlt egy évben. A Világgazdaság által megkérdezett bankok mindegyikénél eléri vagy meghaladja az egymillió forintot a hitel átlagos összege, és az ügyfelek száma is emelkedik.
Tisztelt Szakértő! Növénytermesztéssel foglalkozó kft. személyautót vásárolt. A társaságiadó-bevallásban adóalap-csökkentő kedvezményként figyelembe veheti-e a személyautó értékét? Ha igen, akkor milyen jogcímen? Köszönettel: Nagyné
Hogyan veheti meg a céges autót a kft.-től az autót ténylegesen használó egyik tulajdonos tag? – kérdezte az Adózóna olvasója. Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő válaszolt.
Bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre, és adminisztratív könnyítések is életbe lépnek a környezetbarát közlekedés ösztönzése érdekében – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden egy budapesti sajtótájékoztatón.
A kerekesszékkel közlekedők személygépkocsi-vásárlásának támogatására hirdetett pályázatot a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felkérésére.
Tisztelt Szakértő! Egy kft. autót vásárolna 8 millió forint értékben. Az szállító kiállított 500 000 forint értékben előlegszámlát. A kft. elutalta az összeget bankon, majd a szállító egy előleghelyesbítő számlát állított ki -500 000 forint értékben. Egy hónappal később a szállító szintén előlegszámlát állított ki 1 500 000 forint értékben. A kft. ezt az összeget is elutalta. Amikor utalásra került az összeg a bankon, kiállított egy előleghelyesbítő számlát a szállító -1 500 000 forint értékben. A végösszegről még nem kaptunk számlát. Kérdésem: Hogyan történik az előleg, illetve az előleghelyesbítő számláknak a könyvelése? Köszönöm válaszát!
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől