18 találat a(z) Samsung cimkére

Cikk

2023 tavaszának egyik kormányülésén többeknek váratlan jelentés került a miniszterek asztalára. A jelentést az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzeti Információs Központ készítette, és az abban leírtak szerint a Samsung SDI gödi gyárában rendkívül súlyos munkavédelmi szabálytalanságok történtek – írja a telex.hu.

Cikk

Megszavazta a Pest Vármegyei Közgyűlés, hogy 1 százalékról 2 százalékra emeljék a Samsung gödi akkumulátorgyárának iparűzésiadó-terhelését – jelentette be Facebook-oldalán Cseresznyés Csilla, a Momentum vármegyei képviselője. A döntés nyomán a közgyűlést vezető Szabó István elnök feladata lesz, hogy kidolgozza a pontos javaslatot, amivel duplájára emelik a Samsungra vonatkozó adókulcsot – írja a telex.hu.

Cikk

A Samsung Electronics dél-koreai cég a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásába és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után – írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján.

Cikk

Részletes vizsgálatot indít az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal Magyarországnak az a terve, amely szerint 108 millió euró összegű állami támogatást nyújt a Samsung SDI Magyarország Zrt. számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítéséhez – közölte ma az uniós bizottság.

Cikk

A dél-koreai ügyészség korrupcióval vádolta meg kedden Li Dzse Jongot, a Samsung Csoport tényleges irányítóját és négy másik vezetőjét a tavaly októberben kirobbant, Pak Gun Hje ideiglenesen felfüggesztett államfőt is érintő korrupciós botrányban.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fejlesztési tartalék elszámolása

Lepsényi Mária

adószakértő

Átalányadó költséghányad

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink