88 találat a(z) NKFH cimkére

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos, összehangolt vizsgálatot indított a kozmetikai termékekben előforduló tiltott összetevők kiszűrése érdekében. Az ellenőrzési program célja, hogy a fogyasztók egészségére veszélyes, már betiltott anyagokat tartalmazó termékeket kivonja a forgalomból, valamint erősödjön a jogkövető piaci magatartás – hívja fel a figyelmet sajtóközleményében az NKFH.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idei évben is ellenőrzik a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett tájékoztatások megfelelőségét, köztük a fenntarthatósági, úgynevezett „zöld állítások” valóságtartalmát. A vizsgálatokra hagyományos kereskedelmi üzletekben és online felületeken egyaránt sor kerül annak érdekében, hogy a félrevezető és tisztességtelen tájékoztatások ne befolyásolják a fogyasztókat vásárlói döntésük meghozatalában, olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok bevonásával országos piacfelügyeleti ellenőrzést indított az építési termékek körében. A vizsgálatok középpontjában a termékek jelölései és a gyártó által kiállított magyar nyelvű teljesítménynyilatkozatok állnak, amelyek ellenőrzése hozzájárul a vállalkozások jogszerű működéséhez, valamint a nem megfelelő termékek kiszűréséhez – derül ki az NKFH sajtóközleményéből.

Cikk

Sushi rizs esetében határértéket meghaladó ásványolaj eredetű aromás szénhidrogén tartalom miatt termékvisszahívást rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

Egyre több üzlet polcain jelennek meg az A2 jelöléssel ellátott tejtermékek. A csomagolások és reklámüzenetek alapján sok fogyasztóban alakulhat ki az a kép, hogy ezek a termékek egészségesebbek, különlegesebbek vagy könnyebben emészthetők a hagyományos tejnél. Ugyanakkor sokan nem tudják pontosan, mit takar valójában az A2 megjelölés, és gyakran összekeverik a laktózmentességgel. Fontos hangsúlyozni, hogy az A2 tej és a laktózmentes tej két teljesen eltérő tulajdonságot jelöl, olvasható az NKFH oldalán.

Cikk

A Penny-Market Kft. PENNY TO GO termékek fogyasztói visszahívását kezdeményezte, a termékek mikrobiológiai nem megfelelősége miatt, olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) átfogó, laboratóriumi vizsgálatokkal egybekötött ellenőrzést indított a textiltermékek piacán. Az ellenőrzés célja annak megállapítása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható termékek megfelelnek-e a hatályos jogszabályi előírásoknak, valamint hogy a címkéken feltüntetett információk valós és megbízható tájékoztatást nyújtanak-e a fogyasztók számára, olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve 240 vendéglátóhelyet ellenőrzött, valamint 600 élelmiszerterméket vizsgált a tavaszi időszakban. Az eljárások eredményeként összesen több mint 21 millió forint bírság kiszabására került sor. A hatóság a lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű, illetve a nem megfelelően nyomonkövethető élelmiszerek miatt összesen 345 kilogramm terméket vont ki a forgalomból, olvasható az NKFH honlapján.

Cikk

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján hatósági ellenőrzés során nem engedélyezett növényvédőszer-maradékot (klórpirifoszt) mutattak ki Indiából származó koriandermag termékben. A termékből hazánkba is szállítottak, írja honlapján a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesületi egyes meghatározott juttatások

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Fordított áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink