946 találat a(z) KSH cimkére

Cikk

2023 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 13,2, az egyéb építményekéé 1,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,2 százalékkal kisebb volt a februárinál. Az I. negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 24,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakihoz viszonyítva, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2023 márciusában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,0 százalékkal mérséklődött. A feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mértünk, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban és a villamos berendezés gyártásában jelentősen nőtt a termelés volumene. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. februárinál 0,2 százalékkal nagyobb volt – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2023 márciusában a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 667 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 5,8, a vendégéjszakáké 9,0 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 17 százalékkal visszaesett, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 1,2 százalékkal emelkedett. 2023. január–márciusban a belföldi vendégek 9,6 százalékkal kevesebb, a külföldiek 15 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az előző év azonos időszakában, közölte honlapján a KSH.

Cikk

2023 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 366 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 0,8, a nettó átlagkereset 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset változását jelentősen befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az ún. fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset növekedése 14,8 százalékponttal, a nettóé 15,2 százalékponttal lenne magasabb, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2023 februárjában az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte honlapján a KSH. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mértünk, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban nőtt a termelés volumene. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. januárinál 0,3 százalékkal nagyobb volt.

Cikk

2023 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is – jelentette honlapján a KSH. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,8, az egyéb építményeké 17,7 százalékkal esett vissza. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,9 százalékkal magasabb volt a januárinál.

Cikk

2023. februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 10,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Februárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 8,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 9,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 14,5 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 2023. január–februárban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 7,3 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál, tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2023 januárjában az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak egy részében nőtt a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásáé. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2022. decemberinél 5,1 százalékkal kisebb volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2023 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,0, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0 százalékkal kisebb volt a decemberinél, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink