263 találat a(z) Kína cimkére

Cikk

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi látogatásának egyik kiemelt célja az akkumulátor-újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése, és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása. A megbeszélések során a felek értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint megvitatták az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöld átállásban rejlő gazdasági lehetőségeket – közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

Tucatjával alapítanak kínaiak olyan vállalatokat Magyarországon, amelyek láthatóan arra készülnek, hogy a kínai nagybefektetők, például a CATL vagy a BYD beszállítói lesznek, miközben a tevékenységet akár magyar cégek is elvégezhetnék. A kínai tőke pontosan követi a pekingi pártközpont elvárásait – olvasható a hvg360.h-n megjelent írásban.

Cikk

A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott – szúrta ki a portfolio.hu az ÁKK frissített statisztikáiból, amelyben a költségvetés fennálló hitelállományát ügyletenkénti bontásban mutatja, A kötvénytartozásokat nem számolva ez az összeg a legmagasabb a magyar állam fennálló hiteltartozásai közül. A megjelölt hitelcél általános infrastrukturális beruházásokat takar, a kamatszint és a törlesztés ütemezése nem nyilvános, csupán annyit tudni, hogy változó kamatozású, három éves lejáratú hitelről van szó. A devizaadósság aránya a magyar államadósságon belül ezzel kritikus szint környékére emelkedett.

Cikk

Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni a kínai vállalatok törvényes jogainak védelme érdekében – közölte csütörtökön a pekingi kereskedelmi minisztérium válaszul az Európai Unió azon döntésére, hogy további vámokat vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre, tájékoztatott az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turisztikai idénymunka

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Munkásszállás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Több szolgáltatás együttes számlázása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink