20 találat a(z) Innovációs és Technológiai Minisztérium cimkére

13 megyében 55 helyszínen újulnak meg útszakaszok a megnövelt úelújítási programban Cikk

A kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Már a keretösszeg felére jelentkeztek a konvektorcsere pályázaton Cikk

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton – írja a kormany.hu-n az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága.

Már lehet pályázni az idei innovációs támogatásra Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-vel.

Egymilliárd forintos pályázat a környezettudatos vízhasználat elterjesztésére Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egymilliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálást. A vissza nem térítendő forrásokra 2019. június 17-étől pályázhatnak víziközmű-szolgáltatók, érdekképviseleti szervezetek, konzorciumi partnerként önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és civil szervezetek.

Veszélyes gyermekgondozási cikkeket, játékokat vontak ki a forgalomból Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közel száz terméket, köztük gyermeketetőszékeket, bébikompokat, lábbal hajtható kismotorokat, játékrollereket, játszószőnyegeket és plüssjátékokat vizsgált meg. A fogyasztóvédelmi hatóság 38 terméket kivont a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívtak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink