11 találat a(z) Gt. cimkére

Kérdés

A Ptk. hatályba léptetéséről rendelkező eredeti törvény szerint nem kötelező csak azért módosítani a társasági szerződést, mert az a Gt.-re hivatkozik, hanem megengedett ilyen esetben a módosítást akkor végrehajtani, ha egyéb okok miatt a társasági szerződést módosítani szükséges. Ezzel ellentétes álláspont olvasható a "Kft.-k figyelem: van miről agyalni a tőkeemelési haladék ellenére is" című cikkben. Kérem a kérdéskörrel kapcsolatos jogi szakvéleményük megküldését. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Dr. Szeilert Nikolett! 500 ezer forint jegyzett tőkéjű cég osztalékkifizetésével kapcsolatosan tettem fel kérdést, miszerint fizethet-e ki osztalékot (esetében az 500 ezer forint, vagy a 3 millió forint jegyzett tőkét kell-e "tartani") azt a választ kaptam, hogy ha rá az új Ptk. vonatkozik, nem fizethet osztalékot. Jól gondolom, hogy ha nem történt egyáltalán semmilyen módosítása a társasági szerződésnek a 2012-es alapítás óta, akkor rá a régi Gt. vonatkozik, és az 500 ezer forint korlátot vizsgálva fizethet osztalékot? Remélem, elég információt tudtam adni válaszához. Üdvözletem!

Kérdés

A Gt. úgy szabályozott, ha a saját tőke a jegyzett tőke alá esett, hogy az ügyvezetőnek intézkednie kellett a megszűnésről a tőke feltöltéséről vagy az átalakulásról. Hol van ez a szabály a 2014. évre vonatkozóan, mire lehet hivatkozni, amikor fel akarjuk hívni az ügyvezető figyelmét, hogy a szükséges intézkedést megtegye?

Cikk

Bár a márciustól hatályos új Ptk. megváltozott feltételekkel teszi lehetővé az osztalékelőleg kifizetését – az áttérés folyamatában elbizonytalanodott – cégvezetők sokszor nem tudják felmérni, hogy a hatályos régi és az elérhető új szabályrendszer közül melyiket érdemesebb választaniuk – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből. A vezető könnyvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint előnyök és hátrányok is adódhatnak a régi és az új szabályok közötti különbségekből, ezért adott esetben az új Ptk.-ra való áttérés időpontját is érdemes lehet ehhez időzíteni.

Kérdés

Az új Ptk. szerint van-e lehetőségük a tulajdonosoknak arra, hogy osztalékfizetés során eltérjenek a tulajdonosi arányoktól? Erre a Gt. korábban lehetőséget adott, amennyiben a társasági szerződésben erről külön határoztak. A jelenlegi Ptk. szerint hogyan lehet ezt megoldani? Köszönettel: vbtax

Kérdés

Ajz új Ptk. hatálybalépéséig a beltag munkaviszonyának kérdését rendezte a Gt. (ha a társasági szerződés tartalmazta, lehetett munkaviszonyban). Tartalmaz-e valamilyen szabályt erre a kérdésre a 2014. március 15-én hatályba lépett új Ptk., és ha igen, mit?

Cikk

Lényegesen egyszerűbb lesz a hazai vállalkozásokba befektetők dolga a márciustól életbe lépő új Ptk.-nak köszönhetően, ugyanis a társasági jogot érintő passzusok számos korábbi, problémás cégjogi szabályt átalakítanak – derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda legfrissebb tanulmányából. Különösen a kockázatitőke-befektetők és az M&A tranzakciót tervezők profitálhatnak az új szabályozásból.

Cikk

A következő hónapokban-években bizonyára sok kft átalakul bt-vé, ha nem akarják vagy nem tudják előteremteni az új Ptk. által előírt legalábbb 3 millió forintos törzstőkét. Olvasónk átalakuláshoz kapcsolódó kérdésére szakértőnk, Sinka Júlia válaszolt.

Kérdés

Mit tegyen egy cégtulajdonos, akinek vállalkozása veszteséges? Meddig halmozhatja adósságait a hitelezők felé, s a vezető tisztségviselő saját vagyonával felelős lehet-e a jövőben az okozott kárért? Olvasónk kérdésére a Csurgay Ügyvédi Iroda munkatársai válaszolnak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országban szerzett jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink