15 találat a(z) Baker Tilly Hungária cimkére

Van a gyermekének adóazonosítója? Sokba kerülhet, ha nincs Cikk

Akár több tízezer forint állami támogatástól is eleshetnek azok a szülők, akiknek 10 és 25 év közötti gyermeke november 30-áig nem kapta meg az adóazonosító jelét a NAV-tól, mivel 2017. január elsejétől az érintettek munkáltatója nem tudja majd érvényesíteni a családi adókedvezményt a havi bérből levont adóval szemben – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Munkavédelmi képviselő nélkül bírságot kaphatnak a kisebb cégek is Cikk

Két hónapja maradt a kisvállalkozásoknak arra, hogy a munkavállalóiknak biztosítsák a munkavédelmi képviselőjük megválasztását, ellenkező esetben akár 500 ezer forintos büntetéssel sújthatja őket a munkavédelmi hatóság, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

NAV-állásfoglalás: nagyon ráfizethet a cégből kilépő tulajdonos Cikk

Akár súlyos anyagi veszteségeket is elszenvedhet egy cégből kilépő tulajdonos, amennyiben a létesítő okiratot nem kellő körültekintéssel szerkesztették meg, mivel ilyenkor olyan jövedelem után kell adót fizetnie, amelyet korábban már leadózott, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Duplán adóztathatják, ha nem dokumentál Cikk

A létesítő okirat nem elég körültekintő megszerkesztése miatt akár súlyos anyagi veszteségeket is elszenvedhet egy cégből kilépő tulajdonos, mivel olyan jövedelem után kell adót fizetnie, amelyet korábban már leadózott, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

1-jétől sokkal bonyolultabb adóbevallás – sürgős az informatikai fejlesztés Cikk

Komoly terhet rónak a befektetési szolgáltatókra – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária menedzsere. Augusztus elsejétől ugyanis jelentősen bonyolódik a befektetési szolgáltatókat is érintő ellenőrzött tőkepiaci ügyletek adóbevallási procedúrája, amely megfelelő informatikai háttér nélkül komoly fennakadásokhoz vezethet a szolgáltatóknál.

Talált pénz diákoknak Cikk

Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A júniusi törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-jéig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet.

Áfaszigorítások, a teljes üzleti hálónkra ráláthat a NAV Cikk

Az adóhatóságnak közvetlen rálátása lesz több százezer vállalat szinte teljes beszállítói és vevői kapcsolatára a június elején elfogadott adótörvény eredményeképpen, amelynek értelmében jövőre a jelenlegi egymillióról százezer forintra csökken az áfa adatszolgáltatási összeghatára – hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Szja-bevallási zűrökre figyelmeztetnek Cikk

Több százezer főre tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik egyelőre nem tudják, hogy a NAV sikeresen elkészítette-e az adóbevallásukat, vagy sem, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A fő problémát az okozza, hogy a hatóság a bevallási nyilatkozat elkészülése után nem ad visszajelzést a munkavállalónak, ami további adminisztrációs terhet jelenthet a munkáltató számára.

Ebből nagy baj lehet – állítja az adótanácsadó Cikk

Jelentős mértékben is emelkedhet a behajtási költségátalányra kötelezett vállalkozások társaságiadó-fizetési kötelezettségének összege egy márciusi törvényváltozás során, ugyanis a cégeknek a 2015. évi beszámolójuk összeállítása során egyéb bevételként ki kell vezetniük a nem követelt 40 eurós késedelmi tételeket a kötelezettségek közül, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. Emellett az új törvénynek köszönhetően a behajtási költségátalány már nem jár automatikusan a hitelezőnek, hanem azt kérnie kell a kötelezettől.

Sietnie kell, hogy elkerülje a súlyos büntetést! Cikk

Csaknem 10 ezer magyar-román vegyesvállalatot büntethet meg a román adóhatóság az OECD új Transzferár Irányelve alapján, amennyiben elmulasztják benyújtani a transzferár dokumentációjukat a hatóság felé, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A bírság mértéke akár az egymillió forintnak megfelelő összeget is elérheti.

Büntetés is jöhet, ha elmarad a törzstőkeemelés Cikk

Mintegy 130 ezer kft.-nek kell még 3 millió forintra emelnie a törzstőkéjét március 15-éig, különben a cégbíróság komoly pénzbüntetéssel sújtja azokat a cégeket, amelyek elmulasztják az emelést. A törvényi kötelezettség teljesítésére többféle lehetősége is van az érintetteknek, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Káosz az iparűzési adó alapjának értelmezésében Cikk

Egy félreértelmezett törvényi szabályozás miatt rendkívüli bírságokra számíthatnak azok a cégek, melyek az év folyamán a nyomdai árucikkeiket termékként szerezték be és az adott összeget nem szolgáltatásként számolták el a könyvelésükben, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A törvényi anomália már csak azért is furcsa, mert az áfatörvény világosan rögzíti, hogy a nyomdában készült egyes árucikkek milyen esetben minősülnek terméknek és milyen esetben szolgáltatásnak, állítja a tanácsadó cég.

Üzleti titkokat sérthet az adóinformációk átadása az EU-ban Cikk

Számos olyan információt kellene szolgáltatniuk a tagállamoknak a területükön működő vállalkozásokról egy készülő EU-direktíva alapján, amelyekből az adott iparágban járatos személy akár üzleti tikokat is kideríthet, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. Emellett az sem tisztázott, hogy a létrehozandó közös adatbázishoz pontosan kik és milyen hozzáférést kapnának az egyes országokban.

Talált pénz: még egy hétig igényelhető vissza a külföldi áfa Cikk

Még mindig ritkán igénylik vissza a másik EU-országban történt tartózkodással kapcsolatos számlák áfáját a magyar cégek, inkább bruttó költséget könyvelnek, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A magyar cégeket leginkább az tartja vissza, hogy a visszaigénylés folyamatát drágának és bonyolultnak tartják, nincsenek tisztában azzal, hogy belföldön letelepedett adóalany a magyar adóhatósághoz egyszerűen, elektronikusan benyújtott kérelem segítségével, díjmentesen igényelheti vissza ezt az áfát.

Rizikós lehet az ilyen adócsökkentés Cikk

Félóra alatt alapítható cég, online beadható adóbevallás és mérlegbeszámoló, illetve helyi banki tranzakciók is kezdeményezhetőek az Észt Köztársaság által kínált e-illetőséggel, ami azonban az országba történő belépésre, illetve ott tartózkodásra nem jogosít. Mivel adóilletőséget sem ad, csak nagyon korlátozottan alkalmas arra, hogy a magyar cégek kihasználják a társasági adót (tao) alig ismerő észt adórendszer előnyeit, hívja fel a figyelmet a nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó Baker Tilly Hungária.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink