61 találat a(z) összesítő nyilatkozat cimkére

Cikk

2020. január 1-jétől az EU-s jogharmonizáció okán változtak Magyarországon is a vevői készlet egyszerűsítésére vonatkozó előírások. Az átmeneti rendelkezések miatt év végéig érdemes lehet másnak eladni vagy visszaszállítani a tavalyi és még régebbi készleteket, ha azok értékesítésére várhatóan év végéig nem kerül sor.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kft. német partnere, akinek az általunk szállított terméket adjuk el, megállapodott velünk, hogy meghatározott időszakon belüli kiszállított mennyiség teljesülése esetén, mivel az társaságunknál jelentős többletterhelést és a felmerülő túlórák miatt jelentős többletköltséget jelent, megtéríti a megállapodás szerinti óradíjjal. A megállapodáson felül erre megrendelőt is adott le. Társaságunk az utókalkulációs rendszeréből kigyűjtött túlórák alapján számlát készített és árbevételnek számolta el. A közösségi nyilatkozatában közösségen belüli szolgáltatásként jelentette. Most az éves beszámoló könyvvizsgálata során merült fel, hogy ez talán nem is árbevétel és semmiképp se egy nyújtott szolgáltatás? Ennek helyes megítélése a nagyságrendje miatt is jelentős (közel 100 millió Ft) akár a helyi adó, akár a közösségi elszámolás, összesítő nyilatkozat tekintetében. Válaszukat várva segítségüket előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Mivel sok különféle irodalom, nézet olvasható, és ezek a NAV-tájékoztatással is ellentmondásban vannak (a NAV szerint az előleggel nem kell semmit tenni se a 2065 se a 20A60 tekintetében), szeretném a segítségüket kérni, hogy a 2065 és a 20A60 bevallások mely sorain kell szerepeltetni. Kérdésünk az, hogy az alábbi eseteket az említett bevallások mely sorába kell beállítani: – közösségi adóalanytól, – a nem közösségi adóalanytól kapott előleget. Hogyan kell a végszámlát bevallani, ha: – még az előleg időszakában megtörténik a teljesítés, ami egyenlő az előleggel vagy attól devizában eltérő összegű, – később történik a teljesítés és/vagy az előleggel azonos vagy attól eltérő deviza összegben. Válaszukat várva, segítségüket előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, a felújítás lelakása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ajándékba kapott ingó dolog értékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink