103 találat a(z) állampapír cimkére

Cikk

A Babaváró hitel kondíciói annyira kedvezőek voltak az utóbbi időben, hogy akkor is megérhette felvenni a kölcsönt, ha a fiatal pár egyébként nem tervezett gyermekvállalást. Például azért, mert Magyar Állampapír Pluszba fektetve a pénzt komoly nyereséget lehetett elérni még a Babaváróhoz kapcsolódó büntetés megfizetése mellett is. A pénzpiaci hozamok emelkedésével a Babaváróhoz kapcsolódó szankciók mértéke is megemelkedett, azért a Bankmonitor.hu szakértői szerint az eddigi biztos nyereség lassan a múlt ködébe vész.

Cikk

A legolcsóbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitel THM értéke 3,03 százalék, míg a 10 éves futamidejű állampapír referenciahozama 3,15 százalék. Vagyis olcsóbban kaphatunk hitelt, mint az állam. A Bankmonitor szakértői elemezték a helyzetet.

Cikk

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az államháztartás központi alrendszerének idei pénzforgalmi hiánya 658 milliárd forinttal, 3332 milliárd forintról 3990 milliárd forintra emelkedett – közölte az ÁKK hétfőn.

Cikk

A monetáris transzmisszió hatékonyságának és az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének megőrzése érdekében a monetáris tanács szükségesnek tartja a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz megtartása mellett a heti állampapír-vásárlások nagyságának növelését – írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi ülésről kiadott indoklásában, miután a 0,6 százalékos kamatot és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta a testület.

Cikk

Az alapkamat 0,6 százalékos szintje fenntartható módon támogatja az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását – írja a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a mai ülésről kiadott indoklásában, miután 15 bázisponttal 0,6 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó változatlanul hagyásával. Döntöttek arról is, hogy a jegybank 15 év feletti futamidejű állampapír-vásárlásba kezd.

Kérdés

A lejárt állampapírt a súlyos beteg tulajdonos nem tudta újra befektetni. Az a kincstárnál vezetett tbsz-re került. Halála után az örökösökre az örökösödési illetéket vetett ki a NAV, az állampapírra vonatkozó adómentesség ellenére. A kincstár honlapján közöltek szerint: „A Magyar Állampapír állomány kezelése Tartós Befektetési Számlán: A jogszabályi rendelkezés értelmében a Kincstár kizárólag értékpapír jellegű tartós befektetési számlára ad át, illetve kizárólag értékpapír jellegű tartós befektetési számláról fogad tartós befektetést”. A fizetési meghagyás ennek alapján eséllyel kifogásolható? Van esély a fizetési meghagyás megváltoztatására?

Cikk

Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstár ingyenes állampapír szolgáltatása, amellyel tavaly több mint háromszor annyian vásároltak állampapírt, mint 2013-ban. Ez idő alatt a kincstári ügyfelek állampapír-állománya a négyszeresére nőtt – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink