278 találat a(z) áfacsalás cimkére

Cikk

Egyedi építésű motorkerékpárt, tömérdek mennyiségű készpénzt, vadász- és sportfegyverarzenált foglaltak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak köszönhetően – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A pénzügyőrök ismét egy kiterjedt bűnszervezetre csaptak le: ez a társaság csaknem hárommilliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Az elkövetők a bűncselekményből származó haszonból extravagáns életüket finanszírozták: temérdek pénzt halmoztak fel, ingatlant, illetve értékes luxus-gépjárműveket is vásároltak.

Cikk

Őrizetbe vett a rendőrség Európa-szerte 43 embert, és lefoglalt 520 millió eurót egy európai szintű nyomozás keretében, amelynek célja egy olyan áfacsalási ügy felderítése volt, amelyben maffiacsoportok is szerepet játszottak – derült ki az Európai Ügyészség (EPPO) csütörtöki közleményéből.

Cikk

Öt embert hallgattak ki gyanúsítottként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói. A szójadarával üzletelő csapat 1,5 milliárdos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek az áfa eltüntetésével. A felszámolásukra szervezett akció sikeresen zárult; a pénzügyőrök több mint 1,7 milliárd forintnak megfelelő vagyont szereztek vissza az adócsalóktól, olvasható a NAV oldalán.

Cikk

Számos európai uniós tagállam tanulmányozta az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott magyar modellt, az ekáert. Legutóbb Lengyelország érdeklődött a rendszer továbbfejlesztési lehetőségei iránt. A gazdaságfehérítésben Magyarországon sincs megállás, jövőre hazánk lehet az EU első tagállama, amely általánossá teheti az elektronikus nyugtát – tájékoztatta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Cikk

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda ellen, amelynek tagjai adókijátszási céllal hoztak létre egy okostelefonok kereskedelmével foglalkozó fiktív céghálózatot – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Alkoholtartalmú italokat forgalmazó bűnözői csoport tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten, az elkövetők több éven át fiktív számlákkal kerülték el az áfafizetést, és így 1,7 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Cikk

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik a Székesfehérvári Járási Ügyészség szerint minősített költségvetési csalás bűntettét és további bűncselekményeket követtek el az egyikük irányítása alatt működő bűnszervezet tagjaként, s közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Cikk

Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Hozzátette: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben, 5,1 százalékos áfarés-értékkel az Európai Unió tagállamai közül a legjobb eredményt érte el az áfacsalás elleni küzdelemben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink