276 találat a(z) áfacsalás cimkére

Cikk

Hetente érkezett Lengyelországból kamionszámra csirke és sertésszállítmány annak a kft.-nek nevére, amelyet a NAV pénzügyi nyomozóinak és adórevizorainak sikerült lebuktatni. A cég az ekáerben rögzített valótlan bejelentésekkel a biztosítékfizetést is megpróbálta elkerülni.

Cikk

Elkezdődött a monstre adócsalási per a Szegedi Ítélőtáblán, ahol a vádlottak száma majdnem félszáz. Van ügyész, termelő és kereskedő is a vádlottak padján, akik közül sokan azt sem értik miért lettek elítélve. Az elhíresült gabonacsalási ügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokú ítéletében 80 év börtön és fegyházbüntetést rótt ki a vádlottak jelentős részére. Az Esti Újság úgy tudja van olyan terhelt gazda is, aki nemcsak az adót, de az áfát is befizette az államnak, mégis csalással vádolják, s ezt nem érti.

Cikk

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói országos akció keretében számolták fel azt a cégcsoportot, amelynek tagjai betegközvetítő tevékenységgel 140 millió forint áfát csaltak el. Az elkövetők térítéses betegellátásra toboroztak pácienseket főként a volt szovjet utódállamokból. A költségvetésnek okozott kár már az akció napján megtérült – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.

Cikk

Az akció napjáig érkeztek repceolajat szállító tartálykocsik annak a szövetkezetnek a telephelyére, amelynek vezetőjét és társait hatvanötmillió forintot meghaladó költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vették a NAV győri pénzügyi nyomozói.

Cikk

Szinte tálcán kínálta az ügyészség, hogy bukkanjunk rá, kit vádolt meg a kitiltási botránnyal kapcsolatban. Az állam egyik nagy beszállítójának számító cég tulajdonosa és ügyvezetője, a CBA központi cégének résztulajdonosa az, akit egyedül vádolt meg az ügyészség. A hvg.hu-nak azt mondta, nem tud arról, hogy ő vádlott lenne, kis időt kért a reagálásra, azóta elérhetetlen. A főügyészség nem erősít meg, de nem is cáfol.

Cikk

A nemzetközi áfacsalás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközének Magyarország is a fordított adózás bevezetését tartja – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a cseh pénzügyi tárca által szervezett szakmai konferencián. Andrej Babiš cseh pénzügyminiszterrel közös álláspontot képviselve Varga Mihály a közös európai uniós stratégia mielőbbi kidolgozását sürgette.

Cikk

Öt közép- és kelet-európai ország pénzügyi és gazdasági miniszterei közös fellépésre szólítottak fel az áfacsalások visszaszorítása és az áfabeszedés hatékonyságának növelése érdekében a PwC áfacsalás elleni konferenciáján.

Cikk

A bábolnai IKR Kereskedelmi Zrt.-re utalt tegnapi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor egy félmilliárd forintos gabonapiaci áfacsalásos üggyel hozta összefüggésbe a céget. Az IKR ugyanakkor cáfolja, hogy áfacsalást követett volna el, és helyreigazítást kért a NAV-tól, illetve jogi lépéseket helyezett kilátásba a hivatallal szemben – írja az agrárszektor.hu.

Cikk

Szlovák cégek közbeiktatásával csalt el a gyanú szerint több mint félmilliárd forint áfát egy bábolnai társaság, amelynek ügyében vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – közölte a szervezet közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Cikk

Több mint 1,3 milliárd forint összegű fiktív számlázás ügyében emelt vádat az ügyészség két – főleg médiareklámokkal és internetes oldalak üzemeltetésével foglalkozó – gazdasági társaság tulajdonosai és hét társuk ellen, közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Cikk

A tisztességes tejipari szereplők piaci pozíciójának védelmére, valamint a költségvetési bevételek biztosítására a Magyarországon polcokra kerülő import UHT tej kereskedelmét célirányosan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Áfacsalásra specializálódott értékesítési láncokra utal ugyanis a termék feltűnően alacsony bolti ára. A korábbi ellenőrzések is ezt a piaci jelenséget igazolják.

Cikk

Még szigorúbb hatósági ellenőrzést szorgalmaz a magyar ágazati szereplők védelme érdekében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – erről Hartz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója beszélt hétfőn az M1 aktuális csatorna délelőtti hírfolyamában.

Cikk

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség két férfi ellen, mert egy makói székhelyű iskolaszövetkezet vezetőiként 550 millió általános forgalmi adó megfizetését mulasztották el – tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Cikk

Kilencvenmillió forintos áfacsalásban vehetett részt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt osztályvezetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt hivatali vesztegetés elfogadása, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt – tájékoztatta a főügyész hétfőn az MTI-t.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Falusi szálláshely szolgáltatás II.

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Személygépjármű értékesítése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Különbözeti áfa kezelése, beszerzési ár

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink