296 találat a(z) áremelkedés cimkére

Cikk

A 19-29 évesek szerint 18 százalékos volt a májusi infláció, szemben a 4 százalékos tényadattal – ezt mutatja a K&H Ifjúsági indexe. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.

Cikk

A negyedéves gazdasági előrejelzésben ismertetett adatok szerint az MNB az idei inflációt a 3-4,5 százalékos sávba várja, amely 0,5 százalékponttal alacsonyabb a márciusi előrejelzéshez képest. A jövő évi és a 2026-os prognózison nem változtatott a jegybank, mindkét évben 2,5-3,5 százalék közötti fogyasztóiár-index növekedéssel számol – közölte Balatoni András, a jegybank igazgatója a júniusi Inflációs jelentést bemutató mai online sajtótájékoztatóján.

Cikk

Újabb csúcsra jutott a lakosság fennálló lakáshitel-állománya és az állomány bővülése is. A következő hónapokban felgyorsíthatja a hitelállomány növekedését az alacsony kamatozás mellett elérhető akár 50 millió forintos Csok Plusz által hajtott hitelkereslet-bővülés, valamint az ingatlanárakban prognosztizálható emelkedés – vetíti előre Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Cikk

Tavalyhoz képest egy diszkontboltnyi termék lett akcióktól függetlenül olcsóbb az Auchan hipermarketekben. A több mint 7000 árucikk között alapélelmiszerek, tej- és tejtermékek, sajtok, felvágottak, húsok éppúgy szerepelnek, mint tisztálkodási és tisztítószerek, mosóporok, ruhanemű és elektronikai cikkek vagy háztartási gépek – adta hírül közleményében az Auchan.

Cikk

Két és fél éves mélypontra csökkent az inflációs ráta Németországban januárban, ami az előző havi adatot és a piaci várakozásokat is alulmúlta – derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis ma publikált előzetes jelentéséből.

Cikk

Január elsejétől emelkedtek az útdíjak, új szakaszok kerültek be a tehergépjárművek fizetős rendszerébe, és nőtt a gázolaj jövedéki adója Magyarországon. Mindez nem hagyja érintetlenül az építőanyagárakat, mivel a szállítási díj legalább 5, de akár 25 százalékot is kitehet az építkezés helyszínére szállított építőanyag árából – írja közleményében az ÉVOSZ.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Céges biztosítás adózása.

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink