63 találat a(z) vesztegetés cimkére

Cikk

Megszökött a perét tárgyaló athéni bíróságról tegnap egy megvesztegetéssel és pénzmosással vádolt francia bankár, Jean-Claude Oswald – jelentette a helyi média, a görög igazságügyi minisztériumra hivatkozva. A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, aki a bírósági tárgyalást követően eltávolította lábáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és eltűnt.

Cikk

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt öt embert őrizetbe vettek, az egyik gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztályvezetője – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze pénteken az MTI-vel.

Cikk

Magyarországon a válaszadók kétharmada szerint gyakori jelenség a korrupció a gazdasági szférában, miközben a régióban a megkérdezettek alig fele nyilatkozott hasonlóan. A menedzserek 46 százaléka úgy gondolja, hogy a munkatársaknak is felelőssége van a fedhetetlen céges kultúra kialakításában Magyarországon.

Cikk

A büntető eljárásban az I. rendű terheltet – aki a vádbeli időben a Csongrád Megyei Bíróság büntető ügyszakos csoportvezetője bírója, majd a Büntető Kollégium megbízott vezetője volt – 8 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt ítélték el.

Cikk

A bizonyítékok hiánya miatt tizennyolc vádlottból csupán négyet ítéltek el első fokon, nem jogerősen egy hivatali vesztegetés miatt indult büntetőügyben pénteken, köztük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik alezredesét – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Cikk

A Röszkei Határkirendeltség nyolc jelenlegi és volt pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A hivatásos pénzügyőrök a gyanú szerint rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól – közölte Waltner Rolland főügyészhelyettes csütörtökön.

Cikk

Hivatali vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az egyik megyei járási hivatal osztályvezetőjét, aki pénzért cserébe adatokat szolgáltatott ki a földhivatali nyilvántartásból – tájékoztatta a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-t.

Cikk

Világszerte tízből négy cégvezető elképzelhetőnek tartja, hogy etikátlan eszközökhöz folyamodjon cége pénzügyi terveinek teljesítése érdekében, Magyarországon pedig a válaszadók harmada elfogadhatónak tartja személyes ajándék vagy szolgáltatás, szívesség nyújtását egy-egy üzlet megszerzése vagy megtartása érdekében – derült ki az EY kétévente kiadott Globális Visszaélési Felméréséből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink