28 találat a(z) társasági adó bevallás cimkére

Mikrogazdálkodó társasági adó önrevíziója Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben szeretném a segítségét kérni: Mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót választó kft. előző évi könyvelésében az alábbi hibát tártuk fel: Előlegszámlát bocsátott ki, melyet nem a vevőtől kapott előlegen szerepeltetett, hanem az értékesítés nettó árbevételét növelte. Ennek következtében több lett a nyeresége, több társasági és iparűzési adó lett megfizetve. Ezen összeg meghaladja a mérlegfőösszeg 2 százalékát. A kérdésem arra irányulna, hogy középső oszlopos mérlege nincs, viszont kell-e társaságiadó-bevallást önrevízióval módosítani, vagy az idei eredményemet csökkenthetem, és a 2015. évi társaságiadó-bevallásban összevontan kell szerepeltetni? Válaszát előre is köszönöm!

Törzstőke felemelése Kérdés

A kft. 2015. júniusban alakult 0 forinttal, de a jegyzett tőkéje 3 millió forint. Az alapító okiratban ígéretet tett, hogy a 3 millió forintot 2015. december 31-éig befizeti a társaság bankszámlájára. De úgy akarják lerendezni, hogy az eddigi eredményből (bőven kitelik) emelnék fel a jegyzett tőkét. Ezt megtehetik-e, ha az alapító okiratban nem ez a mód szerepel? Ha csinálok egy közbenső mérleget november 30-ai dátummal, a mérleg szerinti eredményt tehetem már az eredménytartalékba, hisz az nem az előző évek eredménye? Ha mégis, év végén a tao-bevallásban a 3 millió forintot terhelő adót, hogyan kell bevallani? Kérem, javasoljanak valami megoldást. Köszönöm a válaszukat.

Feloldott fejlesztési tartalék adója Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy gazdasági társaság 2012. évi adózás előtti eredménye 120 millió forint. Az adóalapja a korrekciós tételeket figyelembe véve 60 millió forint. Adóalapcsökkentő tételként lett figyelembe véve 50 millió forint fejlesztési tartalék. A társasági adót 10 százalékos adókulccsal fizette meg. 2013-ban a 2012-ben képzett fejlesztési tartalékból jogszerűtlenül feloldott 6 millió forintot. A 2013-as évről szóló társasági adóbevallásban szerepeltetendő 6 millió forint utáni társasági adót 10, vagy 19 százalékos mértékkel kell bevallani és megfizetni?

Adókedvezmény: ezért is érdemes IT-céget alapítani Magyarországon! Cikk

Számos adókedvezmény segíti Magyarországon az IT- (információ-technológiai) cégeket; ezeket a társasági adóbevallás, illetve az éves beszámoló összeállítása során érdemes szem előtt tartani.

2013. évi árbevétel elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem korlátolt felelősségű társaság. A 2013. évben kimaradt a könyveléséből 8 354 forint árbevétel. Ezt az árbevételt 2014-ben lekönyveltük. Társaságiadó-vonzata kerekítve 1000 forint, illetve iparűzésiadó-vonzata 200 forint. A kérdésem, hogy mivel ez nem jelentős hiba, kell-e a társaságiadó- és az iparűzésiadó-bevallást 2013. évre önellenőrizni, vagy elég, ha 2014-ben számoljuk el az adókat? Válaszát előre is köszönöm.

Sokat spórolhat, ha ezzel is számol a társaságiadó-bevallásban Cikk

Jelentős összegű adót takaríthatnak meg a vállalkozások, ha tisztában vannak azzal, hogy a társaságiadó-törvény számos esetben kapcsol adóalap-csökkentő tételt az immateriális jószágokhoz. Cikkünkben sorra vesszük az igénybe vehető kedvezményeket, és azt, hogy milyen megkötésekkel kell tisztában lenniük az adózóknak.

Társaságiadó-bevallás kitöltése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném, ha segítenének a bevallás kitöltésében. Eszköz beszerzésére pályázaton nyertünk vissza nem térítendő támogatást 4 974 678 forintot. Az eszköz bekerülési értéke 14 213 369 forint. Az alábbiak szerint könyveltem: Pénz beérkezésekor 369-989 4 974 678 elhatárolása 989-483 4 974 678 A 2014. évi értékcsökkenést elszámoltam, amelynek összege 4 368 168 forint. Azt szeretném tudni, hogy az adózás előtti eredményt csökkentő jogcímeknél melyik sorba kell beírni, valamint a kapott összeget, vagy csak az elszámolt értékcsökkenést? Valamint a 1429-es nyomtatvány melyik lapján kell ezt a kapott támogatást közölni? Előre is köszönöm a válaszukat.

Értékcsökkenés: erre is figyeljen a társaságiadó-bevallás kitöltésekor! Cikk

A számviteli értékcsökkenés növeli, míg a társasági adótörvény szerint számított amortizáció csökkenti a társaságiadó-alapot. Ez egyszerű. Papíron. A gyakorlat azonban általában bonyolultabb. A jó hír az, hogy az adótörvény is lehetőséget ad arra – korlátok között persze –, hogy az adóalapot a cég érdekeinek megfelelően formáljuk.

De minimis támogatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! A mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozás az új Széchenyi terv TÁMOP támogatási rendszerében "létszám bővítése saját gyakorlati képzésű munkatárssal" címen vissza nem térítendő támogatásról 2014. 01. 31-én kapott értesítést.(2 millió 800 ezer forintról). Ennek keretében elszámolható az új munkavállaló 9 havi bére plusz járuléka, az új munkahely tárgyi feltételeinek kialakítása (gépbeszerzés, felújítás). 2014-ben előlegként kapott 1 millió 400 ezer forintot. A mérlegkészítés időpontjáig az elszámolás még nem történt meg. Mivel az előleget nem számolhatom el rendkívüli bevételként (az egész támogatási összeg az lesz?), 2014-ben csak a költségek jelennek meg a beszámolóban. A 1429-es bevallás 02 táblájában a de minimis támogatásokat az igénybevétel napja szerint kell feltüntetni. Az igénybevétel napja, amikor a támogatás odaítéléséről tájékoztatást kapott a vállalkozás? Eszerint már a 1329-es bevallásban kellett volna szerepeltetni? Rendkívüli bevételként pedig a tényleges folyósításkor (2015-ben) számolandó el a teljes összeg, és/vagy egy részét el kell határolni?

Elengedte a kölcsönadott összeget? Így kell elszámolni a bevallásban Cikk

Hogyan kell elszámolni, ha egy társaság egy másik vállalkozásnak kölcsönadott összeget és annak kamatait elengedi, és tekinthető-e ez végleges pénzeszközátadásnak? – kérdezte olvasónk. Erdős Gabriella, adótanácsadó, a TaxMind Kft. cégtársa válaszolt.

Ezt is tudni kell az adóbevallásokhoz: mi az ellenőrzött külföldi társaság? Cikk

Sokszor felmerül a személyijövedelemadó-bevallások és a társaságiadó-bevallások kitöltése során, hogy mely jövedelmek minősülnek ellenőrzött külföldi társaságtól kapott jövedelmeknek, ehhez magát az ellenőrzött külföldi társaság fogalmát kell tisztázni. Nem minden esetben minősülnek ellenőrzött külföldi társaságnak az annak látszó vállalkozások, amelyeket a köznyelvben off-shore társaságokként emlegetnek.

Mikrogazdálkodói beszámolóra áttérés társasági adóban Kérdés

Tisztelt Cím! Érdeklődöm, hogy amennyiben egy cég a mikrogazdálkodói beszámoló készítését választja 2013. évre vonatkozóan, és emiatt az alapítás-átszervezés könyv szerinti értékét 2013. január elsején ki kell vezetni ráfordításként a könyvekből, ezt a ráfordítást hogyan kezelje a társasági adó bevallásban? A ráfordítás értékével meg kell emelni a társasági adó alapját vagy sem? Van olyan költség, ráfordítás a mikrogazdálkodói beszámolóban, amit másképp kell kezelni a társasági adóban, mintha a hagyományos, egyszerűsített éves beszámolót készítene a cég? Várom mielőbbi válaszukat! Köszönettel.

Munkáltató által fizetett lakáshitel 2013 Kérdés

A munkáltató 2013-ban 5 millió forint kölcsönt adott dolgozójának lakáshitel törlesztésére. Az összeget elengedte a munkavállalójának, azaz nem kell visszafizetni. Amikor adta, 364-re könyveltük (hosszú lejáratú követelésre). Hogyan kell könyvelni az elengedést, személyi jellegű juttatásként, vagy rendkívüli ráfordításként? Jól tudom, hogy a társasági adó bevallásban szerepeltetni kell ezt a növelő tételeknél?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink