47 találat a(z) statisztika cimkére

Keresetemelkedés: tíz százalékkal több az átlag, mint egy éve Cikk

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A NAV ügyfelei egyre inkább előnyben részesítik a digitális ügyintézést Cikk

Idén hétszázezerrel többen intézték adóügyeiket az Ügyfélkapun, és nagyjából ugyanennyivel csökkent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain személyesen megjelenő ügyfelek száma.

Befektetési alapok legfrissebb statisztikai adatai Cikk

Megjelentek a befektetési alapok legfrissebb statisztikai adatai – írja honlapján az MNB.

A márciusi foglalkoztatási adatokban már enyhén érezhető a járvány hatása Cikk

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot csak részben érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban kevésbé markánsan jelennek meg, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) oldalán.

Drágulás és keresetemelkedés: mást érzékelnek az emberek, mint amit a statisztika mutat Cikk

Annak ellenére, hogy a reáljövedelmek bővülése évente átlagosan 4,2 százalékot tett ki az elmúlt hat évben, a háztartások háromnegyede nem érzi pénzügyi helyzete javulását, amit a GKI gazdaságkutató a lakosság által érzékelt és a statisztika által kimutatott ár-, illetve jövedelememelkedés eltérésével, valamint a magyar társadalom erősödő differenciálódásával magyaráz.

Mezőgazdasági összeírást tart a KSH Cikk

November 15. és december 15. között hajtja végre a mezőgazdasági adatgyűjtését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ország 484 településére kiterjedő felvétel eredményei segítik a gazdálkodókat, döntéshozókat, amihez az adatszolgáltatók részvételükkel, pontos adatszolgáltatásukkal nagyban hozzájárulnak – közölte a statisztikai hivatal.

A munkaképes korúak háromnegyede dolgozik Cikk

Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 69,9 százalékra emelkedett. A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 75,1 százalékra emelkedett, ezzel meghaladta az Európai Unió 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértékét – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kereseti statisztika: a NAV és a kincstár adataira tér át a KSH Cikk

Idén januártól megújítja keresetstatisztikai adatgyűjtését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH): a havi létszám és keresetinformációkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járulékbevallásából, a költségvetési szervezetek esetében pedig a Magyar Államkincstártól átvett adatokból állítja elő és publikálja majd azokat, a korábbi havi munkaügyi adatgyűjtés kivezetésével párhuzamosan.

Szegények és gazdagok Nagy-Britanniban Cikk

A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb felmérése szerint a brit háztartások leggazdagabb tíz százalékának nettó pénzügyi és ingatlanvagyona ötszörösen haladja meg a legszegényebb 50 százalékát.

Mutatjuk, mi a különbség átlagos létszám és átlagos statisztikai létszám között Cikk

Van-e különbség átlagos létszám és átlagos statisztikai létszám között? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.

Ön miből él? Statisztikusok vizslatják a háztartások pénzügyi helyzetét Cikk

Egész Európára kiterjedő felmérés indul a háztartások pénzügyeiről, jövedelmi helyzetéről, fogyasztási és megtakarítási szokásairól. Az Európai Központi Bank (EKB) által koordinált felmérésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 2-ától gyűjt információkat Magyarországon – jelentette be sajtótájékoztatón Janák Katalin, a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának főosztályvezetője.

Kétszázezer alatt a munkanélküliek száma a második negyedévben Cikk

A második negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel, 196 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.

Havonta 60 ezren táppénzen Cikk

Az év első három hónapjában 59 és 64 ezer között mozgott az alkalmazásban álló táppénzesek száma, januárban átlagosan 6,6 napot, februárban 7,9 napot, márciusban pedig 8,1 napot töltött e kör betegszabadságon üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés miatt – írta a Világgazdaság csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

Számok bűvöletében: matuzsálemi korban a hivatalos magyar statisztika Cikk

A hivatalos magyar statisztika fennállásának 150. évfordulóját ünnepli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A magyar nemzeti és állami intézményrendszer a kiegyezés idején jött létre.

Mindent és mindenkit megfigyelnének? Személyes azonosítókat kaphat meg a KSH Cikk

Személyes azonosítókkal együtt is megkaphatná a jövőben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az állampolgárok adatait a parlament előtt lévő, Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője által jegyzett törvényjavaslat szerint – adta hírül a Népszava.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület eredménykimutatása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Munkaszerződés – munkavégzés helye

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Napelem-telepítés horvátországi magánszemélynek

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink