119 találat a(z) pénz cimkére

Cikk

A magyarok 22 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként a jelenleginél kevesebb ideje marad majd olyan tevékenységekre, amit szeret – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexéből. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 11 százalékról a duplájára emelkedett azok aránya, akik nem számítanak boldog nyugdíjas korra. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint ez a bizonytalanság is közre játszik abban, hogy egyre többen igyekeznek saját maguk gondoskodni időskori anyagi biztonságukról.

Cikk

A következő egy évben a hazai mikrovállalkozások közel negyede, a kisvállalkozásoknak pedig 41 százaléka tervezi, hogy uniós forrásokra pályázik – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából készült, 500 vállalkozás megkérdezésén alapuló kutatásból.

Cikk

Előzetes letartóztatásba került Zalaegerszegen három férfi, aki több százezer forint összegű hamis pénzzel próbált út menti árusoknál fizetni – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Kérdés

Tisztel Szakértő! Hivatkozva http://adozona.hu/kerdesek/2017_5_25_Juttatott_penzosszeg_uqn kérdésemre, még azt szeretném kérdezni, ha év közben új belépő dolgozó van, vagy épp kilépő, akkor vehetem a 96 000 forintot arányosítás alapjául? Köszönöm válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, szíves válaszát az alábbi kérdésre. Kft. osztalékot szeretni kifizetni, az egyik tulajdonos pénz helyett elfogadná a cég tulajdonában lévő személygépkocsit, osztalék kifizetés címen. Mi a módja, hogy a cég szabályszerúen járjon el? Köszönettel. P Sándor

Kérdés

T. Szakértő! Az alábbiakban kérem szíves tájékoztatását. Van egy apa, akinek az elhunyt nagynénjének a lánya az apa fiának ajándékozás címén átutalt a bankszámlájára X millió forintot. Mivel nem egyenesági rokon, van-e illetékkötelezettsége a fiának, és ha van, akkor milyen nyomtatványon lehet azt a NAV-nak bejelenteni? Köszönöm Buriánné

Kérdés

Kényszertörlési eljárás során a cégbírósággal közölni kell a cég vagyonát és kötelezettségeit. A mérlegben eszköz oldalon készlet, pénz és követelés szerepel, míg a forrás oldalon jegyzett tőke és eredménytartalék. Kérdésem, ezek közül mi számít a cég vagyonába?

Cikk

A vasutasnapig legalább bruttó 35 ezer forint jutalom kifizetését kezdeményezte a VDSzSz Szolidaritás a 350 ezer forint alatti havi alapbérű vasutasok számára.

Cikk

Hivatali vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az egyik megyei járási hivatal osztályvezetőjét, aki pénzért cserébe adatokat szolgáltatott ki a földhivatali nyilvántartásból – tájékoztatta a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-t.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném kérdezni, hogy egy amerikai (USA) nagybácsitól örökölt 600 ezer forintnak megfelelő dollárösszeget le kell-e adózni Magyarországon? Ha igen, mikor és hogyan? Milyen jogszabályban található rá válasz? Köszönöm a segítséget!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink