162 találat a(z) nyugdíjemelés cimkére
Kisebb infláció, kisebb nyugdíjemelés?
Cikk
A nemzetgazdasági tárca a jövő évi költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és az eredetileg tervezettnél alacsonyabb, 2,4 százalékos inflációval számol - idézi a hir24.hu a nemzetgazdasági miniszternek vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában elhangzott szavait. Varga Mihály elmondta, hogy a tárca a 2014-es büdzsé tervezésekor nem számolt a reklámadó bevételével; a 3 százalék alatti hiány e nélkül is tartható.
Nyugdíj és -emelés méltányosságból
Cikk
Tavaly összesen több mint 120 ezren kértek méltányosságból nyugdíjat, nyugdíjemelést, nyújtottak be árvaellátás meghosszabbításra, illetve nyugdíjasként segélyre kérelmet. Az elbírált ügyek teljesítési aránya 23,6 és 54,8 százalék között volt.
Nyugdíjemelés: majd ha fagy
Cikk
A következő nyugdíjemelés januárban várható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Nyugdíjemelés: majd januárban
Cikk
A következő nyugdíjemelés januárban várható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Bőség a Nyugdíjbiztosítási Alapban
Cikk
Az év első felében 85 milliárd forintos többlet halmozódott fel a Nyugdíjbiztosítási Alapban. Utánanéztünk, miből keletkezett a jelentős szufficit.
Nyugdíjasok: romló remények
Cikk
Egyre jobban elszállnak a nyugdíjasok reményei, hogy a megszokott módon novemberben járandóságuk kiegészítő emelésében részesüljenek.
Nyugdíjemelés: lesz-e novemberben?
Cikk
A korábbi években ilyentájt már javában számolgatták a nyugdíjasok és érdekképviseleti szervezeteik, hogy mekkora kiegészítő emelés várható novemberben. Az idén nagy a csönd. Miért?
0,5%-os nyugdíjemelés
Kérdés
2012-ben a rokkantsági nyugdíjam, rokkantsági ellátássá módosult, azt kérdezem, hogy ha dolgoztam, jár-e a 0,5%-os nyugdíjemelés a 2012-es év után? 2013 márciusában öregségi nyugdíjas lettem. A nyugdíjam nem változott.
Ez a feltétele a kivételes nyugellátás-emelésnek
Cikk
Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén kivételes nyugellátás-emelés engedélyezhető annak a nyugellátásban részesülő, az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személynek, a megváltozott munkaképességű özvegynek, az árvának, a legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó özvegynek, továbbá a rehabilitációs járadékban részesülő személynek, akinél a nyugellátás és – az esetlegesen folyósított – rendszeres pénzellátás (Szt.4. § (1) bekezdésének i) pontjában megjelölt rendszeres pénzellátás) együttes havi összege nem haladja meg a 70 ezer forintot.
Méltányossági nyugdíjemelés és segélyezés
Cikk
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (1997. évi LXXXI. törvény 66. §) alapján különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén méltányosságból kivételesen emelhető a folyósított nyugellátás összege, illetőleg egyszeri segély engedélyezhető.
Nyugdíjak emelése 2013-ban
Szakértői Kommentár
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló a nyugellátások emeléséről rendelkező 62.§-a, 2012. január 1-jétől új alapokra helyezte a nyugdíjemelések megállapítását. Ennek értelmében a tárgyév január 1-jét megelőző időponttól megállapított nyugellátásokat – ideértve a mezőgazdasági szövetkezi járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát – és a baleseti járadékot a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. A tárgyévre tervezett fogyasztói árnövekedést a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.
A januári nyugdíjemelés alapja a novemberben megnövelt összeg
Cikk
A jövő januári 5,2 százalékos nyugdíjemelés alapja a novemberben visszamenőleg 1,6 százalékkal megnövelt, decemberben folyósított összeg lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A novemberi nyugdíjemelés az őszi inflációs mutatóktól függ
Cikk
A novemberi nyugdíjemelés a várhatóan az ősz elején megismerhető inflációs mutatóktól függ - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkársága kedden tájékoztatta az MTI-t, jelezve: a novemberi emelés előkészítése a kormány második féléves munkatervében szerepel.
Tb-változások: mi várhat ránk 2013-ban?
Cikk
Szokatlanul korán nyújtotta be a kormány a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatot a parlamentnek. A szabályok szerint ez csak szeptember hónap végén lett volna esedékes, de úgy tűnik, gyorsan változó világunkban az unortodox gazdaságpolitikának a korai benyújtás is része. A gond csak az, hogy éppen a gyors változásokra figyelemmel, nagy a valószínűsége annak, hogy a T/7655. számú törvényjavaslat a június 15-ei benyújtás ellenére az év végi elfogadásig még nagyon sok változáson fog átesni.
Nyugdíjemelés kontra nyugdíjrögzítés: eloszlatjuk a tévhiteket
Cikk
Beszélgetések alkalmával gyakran foglalkoznak a nyugdíjak összegszerűségének nagyságrendjével, olykor nagyon magasnak tűnő értékek hangzanak el. Mi a valóság?