122 találat a(z) munkanélküli cimkére

Cikk

Év végével lejár a koronavírus-járvány miatt idén márciusban bevezetett fizetési moratórium (moratórium1), januártól viszont elindul a moratórium2, amely azonban a hiteladósok egy meghatározott köre számára lesz elérhető. Az Erste Bank összeszedte, kik és milyen feltételek mellett élhetnek jövőre a lehetőséggel, milyen nyilatkozatot és igazolást kell ehhez benyújtaniuk, valamint mire számíthatnak azok, akiknek januártól újra kell törleszteniük hitelüket.

Cikk

A 2020. július–szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 208 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt. A mutató értéke az előző év azonos időszakához képest a két nem esetében ugyanolyan mértékben nőtt, de a nőket magasabb szintű munkanélküliség jellemezte. 2020 szeptemberében az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezer főre nőtt a munkanélküliek száma – közölte a KSH.

Cikk

A munkaerő-tartalék aktivizálásának fontosságáról beszélt – egyebek mellett – Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, aki egy mai konferencián azt is hangsúlyozta, hogy a versenyszférában több munkavállalóra van szükség, mint amennyi állás nélküli, foglalkoztatható ember van Magyarországon.

Cikk

A német konjunktúra lassulása a munkaerőpiacon is kezdi éreztetni hatását, augusztusban nőtt a munkanélküliek száma az előző havihoz képest és emelkedett a munkanélküliségi ráta is a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) csütörtökön publikált jelentése szerint.

Cikk

A 2019. május–júliusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 158 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt. A nők mutatói javultak, miközben a férfiak körében stagnált a munkanélküliség.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft.-nek vagyok nem személyesen közreműködő tagja, volt 8 órás munkaviszonyom, ami megszűnt, ezután álláskeresési járadékban részesültem, és jelenleg is regisztrált munkanélküli vagyok. A kérdésem az, hogy mivel a kft.-ben tag vagyok (még ha nem személyesen közreműködő, és nem én vagyok az ügyvezető) keletkezik-e valamilyen adó- és járulékköteles jövedelmem, kell-e valamilyen jogviszonyban engem bejelenteni? Válaszát köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy szociális szövetkezet, melyet munkanélküliként regisztrált emberek alapítottak. Ezek a személyek mint regisztrált munkanélküliek tagi jogviszonyban dolgoznak a szövetkezetben. A munkaügyi központ kiközvetíti őket, hogy közmunkát vállaljanak. Ha nem fogadják el ezt a közmunka-lehetőséget, akkor törlik őket a munkanélküli nyilvántartásból. Ha törlik ezeket a személyeket a nyilvántartásból, a szövetkezetben maradhatnak mint tagi jogviszonyosok? Továbbra is végezhetnek munkát tagi jogviszonyban? Vagy csak munkaviszonyban foglalkoztathatók? Esetleg milyen más jogviszonyban foglalkoztathatók? A másik kérdésem, hogy ha a szövetkezet tagja már nem munkanélküli, hanem munkaviszonyban dolgozik egy másik vállalkozásnál, akkor maradhat-e az alapító tagok között, attól függetlenül, hogy nem végez semmilyen munkát a szövetkezetben? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: G-né.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Költségelszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink