19 találat a(z) minimum cimkére

Cikk

Az eddigieknél is keményebb szankciókkal fenyegette meg az alkalmazottaikat törvénytelenül alacsony bérért foglalkoztató munkaadókat kedden a brit miniszterelnök. David Cameron a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában megjelent politikai évadnyitó cikkében közölte: a kormány jövő áprilistól bevezeti az úgynevezett nemzeti megélhetési bérminimumot az alacsony keresetűek számára.

Kérdés

Tisztelt dr. Radics Zsuzsanna! Tegnap este megkaptam válaszát kérdésemre, ami a cégvezető járulékaira vonatkozott. Valószínűleg pontatlanul fogalmaztam. Kérdésem egészen pontosan arra irányulna, hogy ha a kültagtag a Ptk 3:113. §-ban és a 3:116 §-ban nevesített cégvezetőként jár el a gazdasági társaság képviseletében, és nem ügyvezetőként, akkor őrá biztosan nem kell a minimumjárulékot megfizetni, hiszen a Tbj. 4. § 4. d.) 5. bekezdése csak az ügyvezetőt nevesít, a cégvezetőt nem. Ráadásul a cégvezető kizárólag munkaviszonyban láthatja el feladatát. Ezek alapján úgy gondolom, hogy cégvezető esetében nem merül föl minimumjárulék-fizetési kötelezettség, arról pedig, hogy a cégvezető teljes vagy részmunkaidőben látja-e el feladatát a vállalkozás dönt. Helyesen értelmezem-e a törvényt? Köszönöm türelmét! Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Bérpótlék alapjának meghatározásában szeretném a segítségét kérni! Az Mt. 139. § (2) bekezdés alapján, munkáltatóként az alapbérnél alacsonyabb összegben is meghatározhatom a bérpótlék alapját munkaszerződésben, írásban. E szerint akármilyen alacsony összegben akár nulla forintban is meghatározhatom a bérpótlék alapját, és ha a munkaszerződésben ezt rögzítem, és a munkavállaló ezt aláírja akkor bérpótlékként a nulla forint 15, 30, 50%-át kell számára kifizetnem? Jogszabály nem határoz meg erre vonatkozóan minimumot, hogyan kell ezt értelmezni? Köszönettel: Benkő Eszter

Cikk

Az APEH 2007-ben több mint nyolcezerháromszáz milliárd forintot szedett be, ami az államháztartás adójellegű bevételeinek 82,4 százaléka - jelentette be Szikora János, az APEH elnöke az adóhatóság hétfői sajtótájékoztatóján. „Az ország legnagyobb pénzintézeteként működünk” – mondta az elnök. Az adóhatóság 2008-as kiemelt feladatai között a minimum adó, az új vállalkozások, és az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés fokozott ellenőrzése szerepel. Az online fejlődésről és az elektronikus árverésről is szó esett.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó táppénzre, csedre jogosultsága adózási mód váltás után

Czeglédi Bernadett Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Készlet, káresemény II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Nonprofit gazdasági társaság megszűnése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink