3 találat a(z) mezőgazdasági termékek cimkére

Itt lehet bejelenteni a mezőgazdasági termékek behozatalát Cikk

Április 16-án hatályba lép az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet. A jogszabály szerint a bejelentésköteles termékek nem magáncélú behozatalát tervező természetes személynek, egyéni vállalkozónak, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek e szándékát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) előzetesen jeleznie kell. Az elektronikus adatszolgáltató űrlap, valamint a tematikus ügyfélszolgálati csatornák keddtől lesznek elérhetőek az ügyfelek számára, olvasható a Nébih honlapján.

Változott az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozási szabályairól szóló rendelet Cikk

A Magyar Közlöny 2023. évi 144. számában megjelent többek között az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) kormányrendelet módosításáról szóló 464/2023. kormányrendelet.

NAV-tájékoztató az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásának szabályairól Cikk

Frissítette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásának szabályairól szóló tájékoztatóját.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfabevallás az özvegyi jogon folytatott vállalkozónál

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Pénztárgépbe be nem ütütt forgalom

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Visszamenőleges számlázás teljesítési dátuma

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink