6 találat a(z) lakossági cimkére

Cikk

Ekkora összegben még soha nem kötöttek személyi kölcsön szerződést a magyarok, mint idén júliusban. A lakáshitel volumen is tovább emelkedett és a Babaváró összege is szépen alakult az nyár második hónapjában. Így összességében a júliusi lakossági hitelek szerződéses állománya igen magas lett, eddig csak egyszer láthattunk ennél nagyobb számot – írja a Bankmonitor.hu.

Cikk

Két évvel ezelőtt, amikor a háború kitört, az infláció meglódult és már a járvány miatt bevezetett moratóriumok nagy része is véget ért, arra számított a magyar bankszakma, hogy hét év után először újra egy jelentős bedőlési hullám veszi kezdetét a lakossági hiteleknél, és 2024-ben fogjuk elérni az új, az előzőnél persze alacsonyabb nemteljesítési csúcsot. Ma 2024-et írunk, de a várt portfólióromlásnak nyoma sincs, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének figyelmeztető jelek, mutatjuk a számokat – írja a portfolio.hu.

Cikk

A negyedik negyedévben a vállalatok hitelállománya 311 milliárd forinttal bővült, ami 14 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest; a lakossági hitelállomány 101 milliárd forintos bővülése pedig éves összevetésben 34 százalékos lassulás – derül ki a Magyar Nemzeti Bank hitelezési folyamatokat bemutató legújabb jelentéséből, amely az MNB honlapjára pénteken került fel.

Cikk

Sok esetben könnyítheti meg pénzügyi teendőinket egy meghatalmazással elintézhető banki művelet, hiszen az erre vonatkozó dokumentumokat bankunk weboldaláról bármikor letölthetjük és kitölthetjük az általunk választott személy adataival. Ám kellemetlenséget is tud okozni, ha nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen lakossági ügyintézési folyamatokhoz nem elég az írott dokumentum. A Bank360.hu ezeknek az eseteknek járt utána.

Cikk

2013 decemberében a háztartási forint lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos kamatlábai csökkentek, míg a személyi hiteleké enyhén emelkedett – adta hírül a Magyar Nemzeti Bank. A szezonálisan nem igazított adatok alapján a háztartások által felvett forint lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses értékei emelkedtek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adókedvezmények hóközi kifizetésnél és fel nem használt kedvezmény kezelése

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Adózóna előfizetéshez ingyenes kreditpont

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink