72 találat a(z) látványcsapatsport cimkére

Sokat kap, ha ad: így támogatható a sporttevékenység Cikk

Az adócsomag módosítana a sporttámogatásokra vonatkozó szabályokon is. Ebből az apropóból bemutatjuk a sporttevékenység támogatásának eseteit, feltételeit is.

SPORTBEJ nyomtatvány – önellenőrzés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésemre kérném szíves válaszát. Társaságunk a tao-törvényben meghatározott kedvezmény igénybevételéhez látványcsapatsport-támogatást nyújtott. A törvényben előírt SPORTBEJ nyomtatványt benyújtotta az adóhatóságnak. Sajnálatos módon a bejelentés SPORTBEJ-01-02 lapját nem töltöttük ki. Ennek hiányát az ellenőrzés során a bevalláskitöltő nem jelezte. A nyomtatvány így enélkül küldtük el. Van-e lehetőség arra, hogy önellenőrzéssel, illetve más egyéb módon ezt a hiányosságot pótolni tudjuk? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel!

Még a héten változik a társasági adó Cikk

Július 16-ától változik a látványcsapatsportok támogatásának néhány adókedvezményi szabálya.

Kiegészítő Tao támogatás Kérdés

Kft. 2015-ben látványcsapatsportot, valamint előadó-művészetet támogatott. Az alaptámogatást a 2015. évi társasági adójában kedvezményként érvényesítette. Társasági adójának alapja meghaladta az 500 millió forintot. Sajnos elmulasztotta 90 napon belül átutalni a 19 százalékos adókulcs miatti 7 százalékos kiegészítő sporttámogatást. Kérdés: mi a teendő, mi a lehetőség ebben a helyzetben?

Rendelkezzen társasági adójáról, megéri! Cikk

2015-től új lehetőség nyílt a társasági adó mértékének csökkentésére. A konstrukció rendkívül kedvező, minimális (adminisztrációs) költséggel jár, és kockázatmentes is az adományozó részéről. A rendelkezés módja emellett igen egyszerű, minimális adminisztrációval jár, és adó-visszatérítés érhető el vele – hívja fel a figyelmet a Mazars.

24/A támogatás igazolás és a 1529-es kapcsolata Kérdés

Tisztelt Cím, szeretném megkérdezni, hogy jól gondolom-e, hogy a tavaly decemberi feltöltéskor beküldött 01-esben kitöltött rendelkező nyilatkozattal letudtuk a 24/A látványsportos támogatás adatszolgáltatását? Egyszerűen nem találom a helyét a 29-esben. A NAV egyébként el is utalta januárban a felajánlott összeget. A NAV munkafüzet azt mondja, hogy majd idén július-augusztusban írják jóvá az adójóváírást a tao-folyószámlán, ami majd a 2016-os tao-bevallásban adóalap-csökkentő tétel lesz, miután 2016-ban könyvelődik egyéb bevételként. Azért fura, hogy nem kell adatot szolgáltatni a mostani 1529-esben, mert mégiscsak a 2015. évi tao-ból rendelkeztem. De ami van adatszolgáltatás, csak a 22/C-re vonatkozik. Segítsenek kérem, ha esetleg kellene adatot szolgáltatni, de kimarad, az veszélyezteti az adójóváírást? Illetve tényleg nem kell feltüntetni sehol?

Látványcsapatsport támogatásának könyvelése Kérdés

Adott egy kft., amely a 1501-es bevalláson 2015. december 20-án rendelkezett 6 millió forint látványcsapatsport-támogatásról. Ezt a NAV el is fogadta. 2016. január 11-én a NAV az adófolyószámlán kötelezettség-csökkenésként és a pénzforgalmi oldalon kiutalásként rendezte a 6 millió forintot. A kérdésünk az lenne, hogy 2015-ben ezt a támogatást az egyéb ráfordítások között kell-e szerepeltetni, és ha igen, akkor társasági adóval, vagy időbeli elhatárolással szemben?

Látványcsapatsport-támogatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. a társaságiadó-alap kiegészítésének terhére támogatást nyújtott látványcsapatsport-támogatás keretében, ami úgy valósult meg, hogy az adóhivatal részére átutalta a kötelező adóelőleg-kiegészítést múlt év december 20-áig, és erről rendelkezett. Az adóhivatal utalta tovább a kedvezményezett részére a támogatást. A kérdésem az lenne, hogy ez a támogatási összeg, illetve az ahhoz kapcsolódó kiegészítő támogatások hogyan jelennek meg a kft. könyvelésében? Mit, és hogyan kell kimutatni a kft könyveiben?

Tao-módosítás: könnyítések a látványcsapatsport támogatásánál Cikk

Módosulnak a látványcsapatsport támogatására vonatkozó társaságiadó-szabályok, valamint a sporttörvény egyes rendelkezései a parlamenthez múlt héten benyújtott törvényjavaslat szerint.

Kapott látványcsapatsport tao-támogatás elszámolása és az áfa-beli megítélése Kérdés

Tisztelt Szakértők! Az egyik ügyfelem utolért sajnos egy olyan kérdéssel, amitől mindig is rettegtem és örültem, hogy eddig el tudtam kerülni. Egy úszásoktatással foglalkozó kft.-ről van szó és most lehetősége adódna arra, hogy a vízilabda utánpótlást támogató tao-támogatásból ő is részesüljön és egy kicsit bővíthetné a szolgáltatásait. Pályázatot nyújt be, szerződést köt és fog kapni támogatást amelyet neki a meghatározott célra kell elköltenie, amit megvásárol annak a 10 százalékát neki kell fizetnie, 90 százalékot használhat fel a támogatásból. Egy elkülönített bankszámlára érkezik a pénz és abból lehívással tud vásárolni. Nagyjából ennyit mondott az ügyfél és az volt a kérése, hogy majd szükség lesz arra, hogy nyilatkozzunk az áfáról és ő maga is szeretne tájékoztatást kérni, hogy ez hogyan fog a könyvelésben szerepelni, illetve az áfánkat (ami pénzforgalmi szemléletű) hogyan fogja ez az ügylet befolyásolni. Nagyon megrémültem a kérdéstől, azt sem tudom sajnos, honnan kellene elindulnom vagy milyen különös jogszabályokat kell ilyenkor figyelembe venni. Ebben szeretném kérni szakértő tanácsukat és azt, hogy melyik jogszabályok azok amire figyeljek. Köszönöm szépen Benkő Eszter

Látványcsapatsport-támogatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk 2015-ben adóelőleg-feltöltés terhére ajánlott fel támogatást. A számviteli törvény szerint egyéb bevételként kell elszámolni a jóváírás összegét. Kérdésem, hogy hogy kell lekönyvelni, és a 29-es bevallásban hol szerepeltetem adózás előtti eredményt csökkentő tételként? Előre is köszönöm.

Akiknél bocsánatos bűn lett a mulasztás: megkaphatják az adókedvezményt Cikk

Ha a látványcsapatsport támogatója a korábbi években elmulasztotta bejelenteni az adóhatóságnak az alaptámogatással és a kiegészítő sportfejlesztési támogatással kapcsolatos adatokat, most utólag kérelmezheti, hogy ennek ellenére adókedvezményben részesülhessen. Egy új szabályt ismertetett a NAV.

Adóvisszatérítés könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk 2015-ben a tao terhére adófelajánlást tett egy sportszervezet részére. Kérdésem, hogy a NAV-tól az adófelajánlás után járó visszatérítést melyik évre vonatkozóan kell könyvelni? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Látványcsapatsport támogatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégem az elmúlt években mindig támogatott valamilyen sportegyesületet a tao terhére. Idén is szeretne támogatást nyújtani. A kérdésem az, hogy a régi rendszer használható-e (a támogatandó egyesület szerződésében ez szerepel), tehát a SPORTBEJ nyomtatványt kell használni vagy az új RENDNY nyomtatványt? Be kell-e küldeni az igazolást postai úton a NAV-nak? A SPORTBEJ nyomtatványhoz nem lehet elektronikusan csatolni. Ha a régi rendszert használjuk, akkor egyenesen az egyesület (stb.) részére kell utalnunk? A határidő maradt december 31-e? A törvényben szerepel a régi módszer, de a NAV tájékoztatójában csak az újra tér ki. Az idő sajnos sürget, mert hamarosan itt az év vége! Segítségét köszönöm! Üdvözlettel, Hudák Krisztina

Kiegészítő sportfejlesztési támogatás áfakérdés Kérdés

Cégünk támogatást nyújt látványcsapatsport-egyesületnek, és, ha igénybe szeretné venni az ezzel járó adókedvezményeket, köteles a Tao. törvény 22/C. § (3a) szakasza szerint kiegészítő sportfejlesztési támogatás nyújtására is. Döntésünk szerint ezt szponzori szerződés keretében, reklámszolgáltatás igénybevétele mellett szeretnénk teljesíteni. A támogatást nem az adóelőleg, illetve a december 20-ai feltöltés terhére juttatjuk, hanem a 2015 előtt érvényben lévő szabályok szerint, tehát támogatási és szponzori szerződés megkötését követően, a sportági szakszövetség által kiállított igazolás alapján utaljuk át. Mivel a támogatott sportszervezet áfaalany, a következő kérdéseink merültek fel: 1. A fenti kiegészítő sportfejlesztési támogatás szponzori szerződés keretében történő teljesítése áfaköteles-e? 2. Ha igen, akkor a nettó vagy a bruttó összegnek kell elérnie a taotörvény 19. § (1) és (2) bekezdése szerinti adókulccsal számított értéke legalább 75 százalékát? 3. Ha a nettó összeget tekintjük a kiegészítő támogatás összegének, le lehet-e vonni a támogatónak (szponzornak) az előzetesen felszámított és a támogatottnak (szponzoráltnak) megfizetett áfa összegét? Ebben az esetben feltételezzük, hogy a szponzori szerződésben kiemelésre került az alap és az áfa összege, illetve részletezésre került, hogy a támogatott (szponzorált) milyen szolgáltatásokat nyújtott a szponzornak. A taokedvezmény igénybevételének és az áfa levonhatóságának egyéb feltételei fennállnak. Üdvözlettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink