39 találat a(z) kormánytisztviselő cimkére

Cikk

2019. március 2-ától kell alkalmazni a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényt, amely kapcsán többször is elhangzott, hogy a kormányzati tisztségviselőknek nőtt a munkaideje és csökkent a szabadsága. Kevésbé esett szó azonban a tisztviselők felmentéséről, amely kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a kormánytisztviselőket. Csökkent az alapszabadság is, ugyanakkor a házasok, illetve gyermekes tisztviselők szabadsága növekedett. Az alábbi cikkben a fenti törvény ezen két új szabályát ismertetjük.

Cikk

Ha a kormánytisztviselő vétkes kötelezettségszegése alkalmas arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét vagy a munkáltató jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja és emiatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyát a továbbiakban fenntartsa, a méltatlanság jogcímén történő felmentés nem jogellenes – mondta ki a Kúria.

Cikk

Elfogadta a kormány elfogadta, és az Országgyűlés elé terjeszti a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetet, amelynek megszavazása esetén januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek.

Kérdés

Munkavállaló kormánytisztviselőként dolgozik. Adott munkahelyen dolgozik 1991 novembere óta. Jelenleg az adott munkahelyen létszámleépítés történik. Mennyi a végkielégítés maximális időtartama, összege, munkavégzés időtartama, amit köteles még így dolgozni, hogy tudja a létszámleépítés őt is érinti, csak még a konkrét időpontot nem hozták tudomására.

Kérdés

Munkahelyi felmondás után vagy kormánytisztviselő lemondása vagy felmentése után a történő munkavállalás esetén létesíthet-e újból közszolgálati viszonyt a munkavállaló, és ha igen, hány éven belül. Ugyanez a szabály vonatkozik-e a munkavállalóra, ha jelenleg kormánytisztviselő és a kormányzati szervnél létszámleépítés kapcsán szűnik meg a jogviszonya?

Kérdés

1991-ben léptem be a munkahelyemre. Jelenleg kormánytisztviselőként dolgozom, 2014 áprilisától osztályvezetőként. A kérdésem az lenne: mennyi a felmondási időm, és vezetőként lehetséges-e az azonnali felmondás? A felmondási időtől a munkáltató eltekinthet-e, ha kérem. Vezetőként mondok fel, kötelező-e megvárni, ameddig a munkáltató a helyemre megtalálja az utódomat, és a feladatkör átadásának mennyi a maximális ideje, amelyet le kell töltenem? Köszönettel

Kérdés

Kormánytisztviselőként foglalkoztatott ugyanazon a munkahelyen másik területre történő áthelyezési kérelmet nyújtott be. Az adott munkakörében elvégzett feladatai miatt azonnali áthelyezése nem megoldható. Kötelező-e hozzájárulni a jelenlegi terület vezetőjének a dolgozó kéréséhez, vagy a munkakörben elvégzett feladatainak az új dolgozó betanításához szükséges időszakhoz kötheti-e az áthelyezési kérelem elfogadását? Amennyiben igen, annak van-e időkorlátja (például 2 hónap stb.)? Ha a munkavállaló nem fogadja el, hogy az áthelyezési kérelmét elutasítják, és lemond kormánytisztviselői munkaviszonyáról, a felmentési időszakban történő táppénzes időszaka beleszámít-e a felmentési időbe? Válaszukat előre is köszönöm.

Kérdés

Kormánytisztviselőként 2018. június 6-án töltöm be a rám vonatkozó korhatárt, és ekkor lesz meg a 40 év szolgálati időm is. Kérdésem: mennyi a felmentési idő, és mennyit kell ledolgozni? A 40 év munkaviszony kapcsán jár-e valamilyen jutalom és esetleg pótszabadság?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kttv. hatálya alá tartozó intézetünk 20 órában kíván alkalmazni egy kormánytisztviselőt. Középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik, amelyre a munkakör betöltéséhez szüksége van, azaz idegennyelv-tudási pótlékot fizetnénk részére. A Kttv. 141. §-a rendelkezik a nyelvpótlék mértékéről (illetményalap százalékában meghatározva), de arra vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést, hogy részmunkaidős foglalkoztatás esetén ezt a pótlékot - a részmunkaidős illetményének meghatározásához (131. § (5) b) alpont) hasonlóan - csökkenteni kellene a foglalkoztatotti óraszám arányában. Képzettségi pótlék esetében sem rendelkezik a 249/2012. (VIII.31) kormányrendelet 2. §-a arról, hogy az ott meghatározott pótlék összeg részmunkaidős foglalkoztatás esetén arányosan járna. Kérem szíves állásfoglalását, hogy helyesen járunk-e el, ha részmunkaidős foglalkoztatás esetén az idegennyelv-tudási és képzettségi pótlékot is a Kttv. 141. §, illetve a 249/2012. kormányrendelet 2. §-ában meghatározott mértékben adjuk leendő kormánytisztviselőnknek? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 52. § (2)–(6) bekezdéseiben szabályozott a helyettesítési díj megállapíthatóságának kérdésköre, mely szerint a kormánytisztviselőt illetményén felül külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti azokban az esetekben: Nem jár helyettesítési díj, ha - a helyettesítés a kormánytisztviselő munkaköri kötelezettsége, kivéve, ha a helyettesítésre azért van szükség, mert a helyettesítésre okot adó munkakör nincs betöltve, feltéve, ha a helyettesítés időtartama a harminc napot meghaladja, illetve - a helyettesítés rendes szabadság miatt szükséges. A Kttv. 52. § (4) bekezdésének alkalmazása szempontjából tartós távollétnek minősül, ha a kormánytisztviselő – az évi rendes szabadságon vagy a tanulmányi célú mentesítésen túl – a feladatai ellátásában 30 napot meghaladó időtartamban akadályoztatva van, így különösen: - a keresőképtelenséget okozó betegség 30 napot meghaladó időtartama, - a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság stb. A kormánytisztviselőt a 144. § (3) bekezdése alapján illetmény illeti meg a) a szabadság, b) 79. § c)–g) és i) pontjaiban meghatározott esetekben, d) a munkaszüneti nap miatt kiesett időre. (4) Az illetmény 70%-a jár a betegszabadság tartamára Fentiekre tekintettel a betegszabadság idejére a helyettesítési díj kifizetésekor is a 144. § alapján szükséges eljárni?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony vezető tisztségviselők esetében

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Iparűzésiadó-alap csökkentése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink