349 találat a(z) kormányrendelet cimkére

Cikk

Emelkedik a hadirokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák járadéka, módosulnak a bűnügyi együttműködéssel összefüggő törvények, változik több kormányrendelet, valamint kormányhatározat, továbbá más jogszabályok is – derül a 2025/34. számú, március 26-án megjelent Magyar Közlönyből.

Cikk

Három új kormányrendelet – közöttük a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 394/2024. kormányrendelet, valamint az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló kormányrendelet módosításáról szóló 393/2024. kormányrendelet –, továbbá tizenkilenc határozat és egy közlemény jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 127. számában.

Cikk

Kihirdették többek között a jövedelemadózást, a közvetett adózást, az egyes ágazati adókat, a helyi adókat és gépjárműadót, az illetékeket, az eljárásrendet, a vámigazgatást, a számvitelt és könyvvizsgálatot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetét érintő és egyéb törvények módosítását, valamint a veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosítását tartalmazó 2024. évi LV. törvényt a Magyar Közlöny 2024. évi 119. számában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink