6 találat a(z) kis- és középvállalkozások cimkére

Cikk

Idén január elsejével tovább szigorodtak a Magyarországra harmadik országból érkező emberek munkavállalásával kapcsolatos szabályok. A változások elsősorban a kis- és középvállalkozásokat érintették hátrányosan, a nagyberuházók vélhetően meg fogják tudni oldani a munkaerőproblémáikat. Centralizált piac, leszűkült lehetőségek, speciális kormányzati engedélyek – megnéztük, milyen is most a külföldi munkavállalók helyzete Magyarországon, írja az mfor.hu.

Cikk

Megjelent "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.

Cikk

Elindult a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című új pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Cikk

Az agráriumban tevékenykedő kis- és középvállalkozások több mint 60 százaléka valósított meg tavaly beruházást a Budapest Bank (BB) megbízásából végzett kutatás szerint. Az idén a kapacitásbővítéssel szemben a technológiai fejlesztések kerülnek előtérbe. A Vidékfejlesztési Program elindulása jelentős lökést adhat az ágazat beruházásainak – közölte a bank az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink