4 találat a(z) kft. üzletrésze cimkére

Kérdés

2014-ben anyám halála után örököltem egy kft. üzletrészének a felét. A társaság vagyonába több önálló ingatlan is tartozik. Az egyik raktárt a földterülettel együtt el kívánjuk adni. Vita van a tulajdonosok között, hogy ez milyen formában történjen, minthogy az elképzeléseknek más-más adóvonzata van. A társaság fele ezt az ingatlant először magántulajdonba akarja kivinni, és úgy értékesíteni, a másik fele azt állítja, hogy ez adózási szempontból hátrányos, inkább a társaság értékesítse. Ebben az esetben ugyanis olyan egyéb bevétel keletkezik, amelyik kedvezően adózik, minthogy az ingatlanértékesítés e körbe tartozik. A vevő elsősorban társaságként szeretné megszerezni az ingatlant, de egy pontig kompromisszumra hajlandó. Kérdésem: 50 millió forintos ingatlanértékből kiindulva milyen adóvonzata van adónemenként az első és a második verziónak? Hogyan kell megállapítani a szerzési értéket? Számít-e, hogy ezt a társasági vagyonrészt örököltem? Van-e a két említettnél kedvezőbb adóvonzattal járó megoldás, és az mi lenne? Köszönöm segítségét, tanácsát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft.-nek két tulajdonosa, s egyben ügyvezetője van 50-50 százalékos részesedéssel. A tulajdonosok egyben élettársak is. Az egyik tulajdonos halála esetén kézzel írott végrendeletben a kft.-ben lévő összes vagyonát a tulajdonostársára hagyja. Ebben az esetben, ha a kft. tulajdonának 50 százalékát megörökli a másik tulajdonos, milyen adójogi vagy illetékkel kapcsolatos kötelezettségek állnak fenn? Az örökös a kft.-t tovább működteti, egyszemélyes kft.-ként. Kell-e számolnia valamilyen adóhatósági ellenőrzéssel, adó-, illetve illetékfizetési kötelezettséggel? Köszönöm válaszát.

Kérdés

Kétszemélyes kft. átalakul egyszemélyessé. Kérdésem, hogy az üzletrész eladása hogyan adózik, illetve a kilépő tag kft. felé történő tartozásával összevezethető-e az eladásból származó bevétel?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

25 év alatti egyszerűsített foglalkoztatása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

GINOP támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kivás kft. könyvezetése euróban

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink