6 találat a(z) közérdekű bejelentés cimkére

Cikk

2023. július 24-én hatályba lépett a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény. A törvény ugyanakkor nem minden érintetti körre vonatkozóan lépett ekkor hatályba. Az állami, önkormányzati szektornak a belső visszaélés-bejelentési rendszer kiépítése és üzembe helyezése csupán 2025. január 1-jétől kötelező. A fontosabb szabályokat cikkünkben ismertetjük.

Cikk

Két törvény, három rendelet és tizennégy határozat jelent meg az éjjel, köztük a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló a 2023. évi XXV. törvény, mely a foglalkoztatók számára belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozását teszi lehetővé.

Cikk

Perek százait szabadíthatja a bíróságokra a két hete közzétett bejelentővédelmi törvény. Az új jogszabály szerint a bejelentés alapján felderített 50 ezer forintot meghaladó visszaélés esetén kötelező feljelentést tenni az elkövetővel szemben. Az ilyen jogszabályok a fejlett országokban az állami rendszerekre vonatkoznak, így eleve szokatlan – és a nemzetközi társaságoknál problémák sorát veti fel – hogy a magyar jog a cégekre is kiterjed.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony vezető tisztségviselők esetében

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Iparűzésiadó-alap csökkentése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink