88 találat a(z) kórház cimkére

Cikk

A másodfokon kiszabott másfél év – két évre felfüggesztett – fogházbüntetés helybenhagyását indítványozta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség annak az ápolónővérnek az ügyében, aki betege etetése során megszegte a szabályokat, így annak halálát okozta 2020 őszén – közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.

Cikk

Kormánypárti politikusokat érintő kórházi botrány robbant ki Lengyelországban, emiatt pénteken lemondott Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester két helyettese, Donald Tusk kormányfő pedig sajtóértekezletén további személyi következmények levonását helyezte kilátásba, ha elmaradna a felelősségvállalás – közölte az MTI.

Cikk

A kórházak és rendelőintézetek számának radikális csökkentése, a háziorvosi hálózat átszabása, nyitás a magánegészségügy felé – ilyen intézkedések is szerepelnek abban az egészségügyi reformtervezetben, amit a Belügyminisztérium megrendelésére a Boston Consulting Group készített még 2020-ban, írja a hvg.hu. A HVG megszerezte a stratégiai átalakításról szóló dokumentumot, amit az Orbán-kormány közpénzből kifizetett, majd elsüllyesztett, a jogvédők pedig éveken át hiába próbálták kiperelni. Független szakértők szerint alkalmas lett volna szakmai-társadalmi vitára az eltitkolt javaslat, amit Hippokratész projektnek neveztek.

Cikk

Az egyik fővárosi kórház dolgozója azzal kereste meg lapunkat, hogy kínai kamerákat szereltek fel a munkahelyén. Mint megtudtuk, ezeket a kamerákat számos nyugati országban tiltólistára helyezték. Több más forrással is beszéltünk, megkérdeztük az ügyben az Országos Kórházi Főigazgatóságot, a Magyar Orvosi Kamarát, az orvosi és szakdolgozói szakszervezetet – végigkövetve az ezzel kapcsolatos tiltakozási hullámot, illetve egyeztetési kísérleteket. Cikkünkben kitérünk arra is, hogy a kamerás megbízást elnyerő cég tulajdonosa erősen kötődik a kormánypárthoz – írja a 24.hu.

Cikk

Az Országgyűlés módosította az egészségügyről szóló törvényt, mely a kórházak számára lehetővé teszi biometrikus beléptetőrendszerek bevezetését, ami több kórházban – habár komoly alkotmányossági, illetve érvényességi kérdéseket is felvet – már bevezetésre is került. A módosítás lényegét az alábbiakban foglaljuk össze.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Költségelszámolás

Szipszer Tamás

adószakértő

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink