198 találat a(z) járvány cimkére

Cikk

Véget ért a baromfitartók egyhetes, átfogó járványvédelmi ellenőrzése, melyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Baromfi Termék Tanáccsal és a kormányhivatalokkal együttműködve hajtott végre szeptember végén. Az audit célja a baromfitartó telepek járványvédelmének felülvizsgálata volt, ugyanis az állattartók az előírások betartásával sokat tehetnek a baromfiágazati kockázatok, így egy újabb madárinfluenza járvány, megelőzéséért. A szakemberek vegyes tapasztalatokkal zárták a szemlét.

Cikk

Egy többszereplős csalás leleplezése érdekében egy időben három helyszínen tartottak ellenőrzést május 29-én Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a NÉBIH szakemberei. Az állati eredetű melléktermékek visszagyűjtését végző cégtől papíron egy állatmenhelyhez került mintegy 2500 tonna élelmiszer-hulladék, vélhetően azonban több sertéstelep állataival etették fel azt. A gazdasági haszonállatok moslékkal történő etetése szigorúan tilos, mivel annak komoly járványügyi kockázata van.

Cikk

Hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos, közölte a földművelésügyi tárca sajtóirodája. Az intézkedést az indokolta, hogy már 10 megyében 18 településen 55 vadmadárban mutatta ki a NÉBIH laboratóriuma a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja épülő ingatlan értékesítésénél II.

Lucz Zoltánné

adószakértő

Bérelt ingatlanon végzett beruházás

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink