9 találat a(z) határozatlan idejű cimkére

Sztrájk és polgári engedetlenség – így tiltakoznak a tanárok Cikk

Határozatlan idejű sztrájkot hirdetett március 16-ától a két legnagyobb pedagógus-szakszervezet. Annak ellenére kezdték el szervezni a munkabeszüntetést, hogy február elején megjelent a sztrájkrendelet, amely alaposan megnehezítette a dolgukat – csak „kreatívan”, és a jogszabály által meghagyott kiskapukat kihasználva lehet sztrájkolni. Várhatóan mégis több száz iskolában tiltakoznak majd a tanárok és tanítók, napközben pedig több diáktüntetés is lesz Budapesten és vidéki nagyvárosokban, olvasható az Eduline oldalán, ahol folyamatosan tudósítanak az eseményről.

Így szüntethető meg a munkaviszony a munkáltató gazdasági nehézsége esetén Cikk

A közegészségügyi járványhelyzet gazdasági következményei, illetve a növekvő infláció jelentős nehézségeket okozhatnak a vállalkozások számára, akik létszámleépítésre kényszerülhetnek. Ennek lehetséges módjait mutatjuk be, amelyekkel elkerülhető az évekig tartó, költséges pereskedés.

Csed megállapítása (határozatlan idejű munkaszerződéssel gyed mellett katás e.v.) Kérdés

Lakásbérlet: a határozott és a határozatlan idejű szerződés előnyei és hátrányai Cikk

A koronavírus-járvány kezdi teljesen átrendezni a lakásbérleti piacot. Az elmaradó külföldi diákok, az online is nézhető egyetemi kurzusok, a munkanélküliek számának növekedése és a jelenleg végnapjait élő rövid távú lakáskiadás (airbnb) miatt sok üres lakás vár bérlőre, mérséklődött a kereslet, ezzel egyidejűleg a bérleti díjak is csökkennek. A felhígult lakásbérleti piac miatt is fontos tudni, hogy a bérlők és bérbeadók milyen szerződést köthetnek egymással.

Munkaviszony: így lehet határozatlan idejűből határozott, és fordítva Cikk

Határozott idejű munkaszerződést hogyan lehet határozatlanra módosítani, ha azt mindkét fél támogatja? A határozatlan időre szóló munkaviszonyt át lehet-e alakítani szerződésmódosítással határozott idejűvé? – kérdezték olvasóink. Dr. Hajdu-Dudás Mária és dr. Kéri Ádám munkajogi ügyvéd szakértőink válaszoltak.

Határozott idejű munkaszerződés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy munkavállaló az alábbiak szerint foglalkoztatott: 2005..02.11. – 2013.12.31. – határozatlan idejű munkaszerződés 2014.01.01. – 2014.12.31. – határozott idejű munkaszerződés (munkaszerződés módosítással) 2015.01.01. – 2015.12.31. – határozott idejű munkaszerződés (munkaszerződés módosítással) 2016.01.01. – 2016.12.31. – határozott idejű munkaszerződés (munkaszerződés módosítással) 2017.01.01. – 2017.12.31. – határozott idejű munkaszerződés (minkaszerződéssel) 2018.01.01. – 2018.12.31. – határozott idejű munkaszerződés (munkaszerződéssel) A kérdés, hogy akkor 2018. év végén megszűnhet-e a munkaviszonya, mert ez lesz az 5. év az Mt. szerint, vagy innen automatikusan átvált határozatlanra? Illetve egyben, megszakítás nélkül 12 éve dolgozik ugyanazon foglalkoztatónál, ettől nem lesz-e határozatlan idejű a munkaviszony? Válaszát előre is köszönöm!

Ügyvezető munkaszerződése – pontosító kérdés Kérdés

Tisztelt Szakértő Úr! Köszönöm szépen az ügyvezető munkaszerződése tárgyú kérdésünkre adott válaszát. Válaszával kapcsolatban az alábbi pontosító kérdésünk merült fel: Jól értjük, hogy nincs akadálya annak, hogy egy ügyvezetőt határozott időre jegyezzenek be ügyvezetőként a cégjegyzékbe, azonban az ügyvezetői munkakörre szóló munkaszerződését (tehát az ügyvezetői tisztségre egységes jogviszony jönne létre) határozatlan időre kösse meg? Szíves válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Ügyvezető munkaszerződése Kérdés

Tisztelt Szakértő Úr! Az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz. Egy cég ügyvezetője a társaság ügyvezetését munkaviszonyban látja el. Az ügyvezetői megbízatás társasági jogi szempontból határozott időre szól. Jól gondoljuk, hogy a fenti esetben nincs akadálya annak, hogy az ügyvezető munkaszerződése ne határozott időre, hanem határozatlan időre szóljon? Szíves válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Határozott idejű munkaviszonyról Kérdés

Tisztelt Adózóna! Határozott idejű munkaviszonynak számít-e, ha valakit arra az időre alkalmazunk, amíg egy dolgozónk (várhatóan hosszabb ideig) betegállományban van? Mivel bizonytalan, hogy mikor tér vissza a munkába, ez a munkaviszony emiatt határozatlan idejűnek számítana? De ha a munkaszerződésben kikötjük, hogy csak erre az időre alkalmazzuk az új dolgozót, és a munkaviszonya azzal a nappal szűnik meg, ahogy a korábbi dolgozó visszatér, ez az indok alkalmas-e arra, hogy határozott idejűnek minősítsük a szerződést? Ha mégis határozatlan idejűnek számít ez a munkaviszony, akkor a szerződésben ki lehet kötni, hogy a táppénzen lévő dolgozó távollétének idejére alkalmazzuk, és ebben az esetben elfogadható-e a munkáltatói felmondás, amikor a dolgozó újra munkába áll, vagy ez nem lehet indok? Válaszukat előre is nagyon köszönjük. Tisztelettel: Szentesi Péter

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Báli részvétel díjának elszámolása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs