41 találat a(z) háromgyermekes cimkére

Cikk

Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói díj, valamint a csecsemőgondozási díj (csed) is. A csed 70 százalékát a gyermek három hónapos kora után munka mellett is igénybe lehet majd venni. Leszavazta az Országgyűlés ugyanakkor a DK javaslatát, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apák is adómentességet kapjanak.

Cikk

Szja-mentessé tenné a kormány a két- és háromgyermekes anyák munkából/tevékenységből származó jövedelmét is, a négygyermekes anyákhoz hasonlóan, azzal a lényeges különbséggel, hogy előbbiekre vonatkozóan fokozatosan vezetnék be a kedvezményt. Cikkünkben – a rendelkezésre álló információk alapján – körbejárjuk, hogyan is nézhet majd ez ki a gyakorlatban.

Cikk

A kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig 15 millió forintra nő a csok keretében, 3 százalékos kamattal felvehető kölcsön összege – jelentette be a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormánydöntést Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter mai sajtótájékoztatóján.

Kérdés

Figyelembe vehető-e göngyölítetten a családi kedvezmény? Például egy munkavállalónak van három gyermeke, jogosultsági hónaponként jár neki a 99 ezer forint adókedvezmény. Az év első 3 hónapjában nem volt annyi jövedelme, hogy kimerítse a 99 ezer forintos keretet. Április hónapban béremelést követően bőven igénybe tudja venni a teljes 99 ezer forintot. Kérdésem, hogy áprilisban figyelembe vehető-e az első három hónapban érvényesíteni nem tudott összeg? Vagy azt csak az év végén, az adóbevallásnál lehet igénybe venni? Számfejthető-e a 99 ezer forintnál magasabb kedvezmény?

Cikk

Gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink