16 találat a(z) első házas cimkére

Az első házasok adókedvezményéről és más módosításokról fogadott el javaslatot a törvényalkotási bizottság Cikk

Huszonötéves kor felett vehetik igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt azok, akik ennél fiatalabban kötnek házasságot. A többi között erről fogadott el törvénymódosító javaslatot csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.

Nyilatkozzon időben adókedvezményre jogosultságáról! Cikk

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni az adókedvezményeket, pedig az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek – hívja fel a figyelmet közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

Már januárban érdemes nyilatkozni a családi adókedvezményről Cikk

A Pénzügyminisztérium felhívja a gyermeket nevelők és a fiatal házasok figyelmét arra, hogy minél előbb töltsék a nyilatkozatot munkáltatójuknál. Az adókedvezmények összegével ugyanis már a januári fizetés is több lehet, ennek ellenére mégis több tízezren felejtenek el nyilatkozni róla.

Itt vannak a 2019. évi adóelőleg-nyilatkozatok Cikk

Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2019. évi adóelőleg-nyilatkozatokat.

Óraadók, bérbeadók: közeleg az adóelőleg-fizetési határidő Cikk

Számos magánszemélynek a tárgynegyedévet követő hónap 12-éig adóelőleget kell fizetnie. Közéjük tartoznak azok, akik az egyéni vállalkozói és az őstermelői tevékenység keretén kívüli önálló tevékenységet folytatnak (például óraadók, bérbeadók, tervezők), és jellemzően nem kifizetőtől származik az adóelőleg alapjául szolgáló jövedelmük, vagy a kifizető bármely oknál fogva nem tudja, vagy nem köteles levonni az előleget. Adóelőleget kell fizetniük azoknak a magánszemélyeknek is, akik nem önálló tevékenységére tekintettel nem magyarországi kifizetőtől kapják jövedelmüket. Adóelőleget az összevonandó jövedelem után kell fizetni.

Kíváncsi, mennyi fizetést kap kézhez idén? Számolja ki velünk! Cikk

Az egy és a három, illetve annál több gyermeket nevelők családi adókedvezménye nem változik idén, viszont a kétgyermekesek pénztárcája gyarapszik. Változatlan marad az első házasok adókedvezménye is, viszont a minimálbér emelkedésével együtt nő a személyi kedvezmény. Számolja ki az Adózóna bér- és kedvezménykalkulátorával, hogy a kedvezmények levonása után mennyi nettó fizetésre számíthat idén, sőt azt is megtudhatja, hogy mennyi munkavállalói járulék terheli, illetve a munkáltatójának mennyi szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást kell az Ön bére után fizetnie. Az időállapot 2017-re átállításával a múlt évi bérével és kondíciókkal is kalkulálhat.

Adókedvezmények első házasoknak, családoknak, fogyatékkal élőknek. Válaszol a NAV Cikk

Összegyűjtötte és megválaszolta a fogyatékkal élők, az első házasok és a családok által érvényesíthető adókedvezménnyel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket a NAV.

Első házasok kedvezménye Kérdés

Ukrajnából áttelepült magyar állampolgárságú munkavállalónak jár-e az első házasok kedvezménye, ha a házasságot még Ukrajnában kötötték, mielőbb megkapta volna az állampolgárságot?

Hamarabb jut az adókedvezményekhez, ha már januárban nyilatkozik Cikk

A magánszemélyek számára az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Módosult az első házasok kedvezménye: így érvényesítheti utólag Cikk

Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXV. törvény módosította az első házasok kedvezményének igénybevételét – emlékeztet a NAV.

Figyelem: így szerezhet visszamenőleg havi 5 ezer forintot! Cikk

Ha az Országgyűlés elfogadja, akkor az első házasoknak 24 hónapig – a családi kedvezmény mellett is – jár a havi 5 ezer forintos állami nászajándék, hívta fel a figyelmet közleményében az NGM.

Nászajándék az államtól: vegye igénybe a kedvezményt! Cikk

Csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, júliusban azonban mindössze 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is.

Adókedvezmény: még nem késte le Cikk

A KSH statisztikája szerint csaknem 46 ezer házasságkötés volt 2015-ben, amely 7 ezerrel több, mint 2014-ben. Az érintettek közül havi szinten 12 ezren vették igénybe az első házasoknak járó kedvezményt az évvégén. Azok, akik tavaly mondták ki a boldogító igent, és legalább egyiküknek ez az első házassága, azonban az adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt; a havi 5000 forintra rúgó állami nászajándékot még megkaphatják, ha kérik az szja-bevallásukban.

Szja-kedvezményt érvényesítene? Ezekre kell figyelnie Cikk

Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója, illetve az adóalapja, nem késett le semmiről – írja közleményében a NAV. Az elmaradt lépés a május 20-áig beadandó szja-bevallásban pótolható és az év közben nem érvényesített adókedvezmény igénybe vehető. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.

Első házasok adókedvezménye Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egyik ügyfelünknél felmerült az első házasok adókedvezménye, viszont ők nem házasok, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatuk van 2016. január óta. Számomra nem egyértelmű a törvény és a rendeletek, mert gyakorlatilag az én olvasatomban ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a házasokat, két kivétellel: gyermek-örökbefogadás és a név felvétele. S több helyen is azt olvastam hogy egyéb más esetekben a házasokra vonatkozó szabályok az irányadók. Akkor ezek szerint az első házasok adókedvezménye is jár nekik? Előre is köszönöm szíves válaszukat. Üdvözlettel, Kálmán Csaba.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Külföldre költözött személy magyarországi adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Osztalékfizetés és szocho

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ügyvédi iroda

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close