710 találat a(z) ellenőrzés cimkére

Cikk

Az adóhatóság a kiegészítő ellenőrzést elrendelő végzése tartalmi kereteihez kötve van. Jogellenesen elrendelt kiegészítő ellenőrzés során végzett eljárási cselekmény nem eredményezi a határidő nyugvását. A határidőn túl foganatosított cselekmény, az annak nyomán beszerzett bizonyíték a döntéshez nem használható fel – rögzítette ma közzétett határozatában a Kúria.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Önszámlázás témakörében a következőkben kérném a segítségüket: külföldi partnerek esetében miképp tudjuk ellenőrizni, hogy a partnerünk magánszemély-e vagy egyéni vállalkozó? Nem áfakörös külföldi önszámlázó esetén mivel kell ezt igazolni? És ebben az esetben megfelelő-e, ha 0 százalékot tüntetünk fel a számlán? A partnerek adószámának feltüntetésével kapcsolatban vannak-e formai előírások és ezt miképpen kell igazolni? Amennyiben ezek nem felelnek meg a hazai törvényeknek, úgy a cégünk mint a számla befogadója büntethető-e? Segítségüket előre is köszönöm!

Cikk

Több szabálytalanságot is feltártak egy Győr-Moson-Sopron megyei autószerelő műhelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei. Nem kaptak nyugtát a próbavásárlásról, továbbá szerzői jogok és iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt több eszközt lefoglaltak és feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál. Az okozott kár megközelíti a nyolcmillió forintot.

Cikk

A hazai gépjárművek mintegy 60 százalékát érinti az illegális kenőanyag-kereskedelem, ami nemcsak biztonsági, de súlyos gazdasági kockázatokat is jelent a tulajdonosok számára. Az évente milliárdos károkat okozó probléma kezelésére a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) egy zárt értékesítési rendszer kialakítását sürgeti, ami megakadályozza az ellenőrizetlen forrásból származó kenőanyagok és autóalkatrészek forgalomba kerülését.

Cikk

Európában az elmúlt években számos országban romlott a munkavédelmi helyzet, gyakran a munkavállalók nem akarják jelezni a balesetet, féltve munkahelyüket – mondta Viktor Kempa, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) szakértője az MTI-nek kedden, az ETUI és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nemzetközi munkavédelmi fórumán. György Károly, a MASZSZ nemzetközi titkára szerint Magyarországon a munkajogi változásoknak is szerepük volt a helyzet romlásában.

Kérdés

Tisztelt Szakértő, a következő kérdéssel fordulok Önhöz: könyvelőirodám szerződésben áll egy gazdasági társasággal és mint könyvelő meghatalmazással is rendelkezem a NAV felé. Két évvel ezelőtt áfaellenőrzés kezdődött a cégnél, akkor én képviseltem az eljárás során a társaságot. A későbbiekben rajtam kívül más, önmagát adószakértőnek nevező személyt is megbízott az ügyvezetés, hogy eseti megbízással részt vegyen az ellenőrzésben. Idén lezárult az ellenőzés, és a jegyzőkönyvet a NAV ennek a meghatalmazottnak (a könyvelőirodának és ügyvezetőnek nem) küldte ki, aki nem szólt erről sem az ügyvezetőnek, sem nekem. Ez komoly vagyonvesztést okozhat a cégnek, mert nem tudtunk időben fellebbezni, intézkedni. Képviselheti-e a céget ilyen esetben hatóság előtt olyan ember, akinek nincs könyvelői, adószakértői, adótanácsadói,könyvvizsgálói, ügyvédi képesítése, mivel semmilyen kamaránál nincs regisztrálva? Van-e olyan törvény, ahol meghatározzák, hogy a NAV felé ki lehet meghatalmazottja egy cégnek? A NAV-nak kötelessége-e meggyőződni arról, hogy a megfelelő szakmai képesítéssel rendelkezik-e a meghatalmazott? Előre is köszönöm segítségét, üdvözlettel Uchály Andrea Immobilitás 2002 Kft

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk közösségen belülre kíván értékesíteni. Szeretnénk a leendő partnereink felé a kellő gondossággal, óvatossággal eljárni. E célból egy új vevő (vállalkozás) esetében melyek azok a dokumentumok, amiket az első értékesítéskor, illetve melyek azok, amelyeket minden alkalommal szükséges a számla mellé csatolni? Gondolok itt társas vállalkozás esetén a cégkivonatra, aláírási címpéldányra (ha van), illetve a személyi okmányok fénymásolatára. Az EU-s adószámot minden alkalommal leellenőriznénk. Üdvözlettel: S.S. Szolárium Kft.

Cikk

Az Állami Számvevőszék ellenőrzése hiányosságot tárt fel a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) a gazdálkodásában. Az MSZT egyszerűsített éves beszámolói a 2012., 2013. években nem feleltek meg a jogszabályokban foglaltaknak, azok nem a valós állapotot tükrözték.

Cikk

Minden hónap végén érdemes az ügyfeleknek átnézni, hogy adókötelezettségeiket határidőben teljesítették-e, mert csak akkor maradnak bent a köztartozásmentes adózói adatbázisban (KOMA), ha nincsen elmaradásuk az adóhivatal felé – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Cikk

Célzottan kiválasztott adózók ellenőrzése, a jelenben zajló gazdasági események vizsgálata, az áfára koncentráló adóellenőrzések, az ekáer, az onlinepénztárgép-rendszer és a nemzetközi adatok beépítése a kockázatok feltérképezésébe – egyebek mellett ezekre az elemekre épül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új ellenőrzési rendszere. Erről Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta ma a sajtót.

Cikk

A vállalkozások többsége igyekszik elkerülni, hogy a NAV látókörébe kerüljön. Senki sem örül neki, ha az adóhatóság kéri őket nyilatkozattételre, mert ellenőrzik a tevékenységét. Joggal tartanak az adózók a vizsgálattól, mert még azok esetében is előfordulhat, hogy az eljárás kedvezőtlen következményekkel jár, akik mindent megtesznek, hogy jogkövető módon teljesítsék adókötelezettségeiket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Többes jogviszony II.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink