731 találat a(z) ellenőrzés cimkére

Cikk

Új-Mexikó államban egy bíróság határozatában azt állapította meg, hogy a Meta tevékenysége káros a gyerekekre, és arra kötelezte az amerikai technológiai óriásvállalatot, hogy 567 millió dollárral támogasson egy tinédzserek mentális egészségét óvó alapot, illetve változtasson platformjai működésén a fiatal felhasználók számára – közölte az MTI.

Cikk

Két-hárommillió forintot ajánlott fel egy hamis napszemüvegeket szállító férfi, hogy elkerülje a lebukást. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei azonban nem kértek a pénzből – az ajánlatot azonnal visszautasították, feljelentést tettek, a hamis árut pedig lefoglalták, írja honlapján a NAV.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok ellenőrzik az újonnan bevezetett elállási funkció meglétét. A szabályozás alapján az online vásárlástól ugyanolyan könnyű elállni, mint egy terméket megrendelni – olvasható az NKFH közleményében.

Cikk

Júniusban több mint 26 ezer utast ellenőriztek a főváros forgalmas járatain: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI rendészeivel közösen – fokozott rendőri, jegyellenőri és utaskoordinátori jelenléttel – ismét összehangolt ellenőrzéseket tartottak. Az akciók nemcsak a járművekre, hanem a megállókra, metróállomásokra, az aluljárókra és azok környezetére is kiterjedtek, miközben a rendőrök a buszsávokat jogosulatlanul használó járművezetőkkel szemben is intézkedtek. A cél a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének erősítése – írja közös sajtóközleményében a BRFK és a BKK a bkk.hu-n.

Cikk

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indít az edzőtermeket üzemeltető vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek (ÁSZF) fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzésére. A vizsgálat célja annak feltárása, hogy az edzőtermek szerződési feltételei tartalmaznak-e olyan kikötéseket, amelyek indokolatlan hátrányt okozhatnak a fogyasztóknak vagy sérthetik a felek közötti szerződéses egyensúlyt – hívja fel a figyelmet honlapján az NKFH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ügyvezető többes jogviszonyban gyed/gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Áfabevallás

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink